2024. március 28., csütörtök

Vučić a diplomaták segítéségre számít

Kína, Oroszország és az USA nagykövetei is elítélik Pristina magatartását

Aleksandar Vučić, köztársasági elnök továbbra is számít a nemzetközi közösség támogatására a koszovói probléma megoldásának tekintetében. A nap folyamán Li Man-csanggal, Kína belgrádi nagykövetével, Alekszandr Csepurinnal, Oroszország nagykövetével és Kyle Scottal, az Amerikai Egyesült Államok belgrádi nagykövetével tárgyalt a pristinai védővám elrendelését követően előállt helyzetről.

Vučić megismételte korábbi kijelentését, hogy értékelése szerint a védővám elrendelésével Pristinának egyetlen célja van: elűzni Koszovóról a szerb nemzetet. Kína és Oroszország nagykövetét arra kérte, hogy tájékoztassák országaik csúcsvezetését az aktuális állapotokról, az USA nagykövetét pedig arra, hogy az USA, tekintettel a Koszovóval fenntartott szoros és jó kapcsolataira, próbálja jobb belátásra bírni Pristinát, hiszen az intézkedéseivel veszélyezteti a térség stabilitását és a békét.

Vučić a Li Man-csanggal folytatott beszélgetés során a Koszovói Biztonsági Erők katonasággá való átalakításának a témájára is kitért. Az eddigi értesülések szerint a biztonsági alakulat december 14-én alakulhat át hivatalosan katonasággá. A szerb államfő biztos abban, hogy Pristina ezzel az intézkedéssel szintén a szerbek elűzését tűzte ki célul. Az ehhez hasonló magatartás tragédiába torkolhat, hiszen Szerbia nem fogja ölbe tett kézzel tűrni és végignézni, ahogy a szerb népet elüldözik szülőföldjéről, emelte ki Vučić, majd arra kérte a kínai nagykövetet, hogy országa vesse be nemzetközi befolyását és segítsen Szerbiának megőrizni a békét és a stabilitást.

Hasonló szellemiségben zajlott a Vučić és a Csepurin közötti egyeztetés. Az államfő arra emlékeztette a diplomatát, hogy a koszovói katonaság megalakítása nem áll összhangban az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1244-es határozatával, az pedig az egyetlen, a nemzetközi közjoggal, valamint a korábbi, hatályos megállapodásokkal összhangban álló nemzetközi dokumentum Koszovó státuszának tekintetében. Valaki szándékosan a türelmetlenség határára kényszeríti Szerbiát és a térséget, emelte ki Vučić, kiemelvén, hogy Szerbia továbbra is a béke szószólója, illetve egyetlen tettével sem provokálta eddig a másik felet, ugyanakkor a folyamatos provokációval arra kényszerítik, hogy megvédje a szerb népet Koszovóban. Csepurin értékelése szerint a koszovói kérdést mielőbb rendezni kell, méghozzá ésszerű módon.

A folytatásban megtartott találkozón Kyle Scott egyetértésének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy a 100 százalékos védővám sérti a CEFTA-megállapodást, ennek pedig Szerbia, Bosznia–Hercegovina és Koszovó is aláírói. A védővám veszélyezteti a térség jövőjét, húzta alá a diplomata, majd rámutatott, hogy Mike Pompeo, az USA külügyminisztere már felszólította Pristinát a védővám eltörlésére, az azonban nem tért jobb belátásra. Az USA továbbra is támogatja Szerbiát abbéli igyekezetében, hogy rendezze kapcsolatait Pristinával, tette hozzá Scott.