2024. április 19., péntek

Kína nem hódol be Amerikának

Kína szuverén állam, nem hódol be az Egyesült Államoknak, a kettejük közötti súrlódások fennmaradnak – áll a China daily című kínai napilap szerkesztőségi cikkében, kommentálva a Buenos Aires-i G20 csúcson született, kívülről nézve kedvező megegyezést Kína és az Egyesült Államok között.

A kereskedelmi feszültségek hónapok óta tartó éleződése után Hszi Csin-ping kínai és Donald Trump amerikai elnök szombaton megállapodott abban, hogy az Egyesült Államok nem emeli 25 százalékra január 1-jétől a mintegy 200 milliárd dollár értékű kínai terméket sújtó, 10 százalékos vámot, Kína pedig nagyon jelentős összegben vásárol amerikai árucikkeket, különösen mezőgazdasági termékeket. Ha azonban 90 napon belül nem sikerül dűlőre jutni az amerikai–kínai kereskedelmi kapcsolatok strukturális változtatásairól, Washington életbe lépteti a vámnövelést.

A China daily angol nyelvű kínai napilap szerint „az Egyesült Államokban vannak olyanok, akik a kereskedelmi háború és egyéb más eszközök bevetésével akarják leállítani a kínai gazdaság átalakítását, az ipar erősödését, amelyek mozgásba hozzák az innovációt és a technológiát”.

A szerkesztőségi cikk szerint azonban „ez az álom nem több illúziónál, mivel Kína az Egyesült Államok szövetségeseivel ellentétben teljesen független, és nem veti alá magát az amerikai érdekeknek”.

A cikk szerint a hidegháború idején az Egyesült Államokkal versengő Szovjetunióval szemben Kína jelentősen versenyképes, és ellent tud állni Washington nyomásának.

A cikk azzal folytatja, hogy „valószínűleg nem sikerül gyors megoldást találni a kínai–amerikai ellentétre, és az olyan új technológiák területén, mint például az 5G rendszerek, folytatódik a jövőben is a versengés”.

A cikkben úgy fogalmaznak: jó hír, hogy Washington felfüggesztette újabb kínai termékek pótvámjának a kivetését, de „ez nem jelenti azt, hogy vége a súrlódásnak, amelyek fennmaradnak olyan területeken, mint például a piacokhoz való hozzáférés, a technológiai és szellemi tulajdon joga”.

A világ két vezető gazdasága előbb nyáron vetett ki kölcsönösen 50-50 milliárd dollár értékű importárura pótvámot, majd szeptember 24-én léptette életbe az újabb, kölcsönösen megemelt vámokat. Az Egyesült Államok további, mintegy 200 milliárd dollár értékű kínai termékre vetett ki az év végéig 10 százalékos pótvámot, amelynek mértékét januártól emelte volna 25 százalékra. Kína 5, illetve 10 százalékos pótlólagos vámot vetett ki 60 milliárd dollárnyi amerikai árura.

Gyors eredményekre számítanak a Fehér Házban

Gyors eredményekre számít az amerikai–kínai kereskedelmi tárgyalásokon Larry Kudlow, a Fehér Ház Országos Gazdasági Tanácsának elnöke, aki a Fox televízió üzleti csatornájának nyilatkozott erről hétfőn.

A változásoknak nagyon gyorsan kell végbemenniük, és egy sor területen érzékelhetőek lesznek – fogalmazott a gazdasági főtanácsadó, hozzátéve, hogy az eredmények már a 90 naposra tervezett tárgyalások idején is tapasztalhatók lesznek. A mezőgazdasági és energetikai termékekre kivetett vámtarifákat csökkentik, és könnyítik az amerikai tulajdonú, Kínában lévő vállalkozások helyzetét is. A gazdasági főtanácsadó számít arra is, hogy előrehaladást érnek el a technológiai transzferek és a szellemi tulajdon ügyében.

A Trump-kormányzat korábban erősen kifogásolta, hogy Kína eltulajdonítja a legfejlettebb amerikai technológiákat és szellemi tulajdont.

Kudlow leszögezte ugyanakkor, hogy nem akar további részletekbe bocsátkozni. Hangsúlyozta viszont, hogy Washington a tárgyalások idején is élénk kereskedelmi kapcsolatot szeretne Pekinggel.

„Ha ígéretéhez híven Kína megnyitja a piacát és ezt gyorsan teszi, akkor növeljük exportunkat” – fogalmazott.