2024. április 19., péntek
FIDESZ MAGYAR POLGÁRI SZÖVETSÉG

Napirenden a migránsvízum

Az Európai Parlament migránspárti többsége ismét napirendre veteti a migránsvízum ügyét – mondta Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője vasárnapi, budapesti sajtótájékoztatóján. A migránspárti többség nem tud belenyugodni abba, hogy a migránsvízum bevezetésére vonatkozó előterjesztés nem kapta meg a szükséges többséget novemberben, ezért a belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi szakbizottság ismételten napirendjére tűzi – közölte a politikus.

Deutsch Tamás (fotó: MTI/ Balogh Zoltán)

Deutsch Tamás (fotó: MTI/ Balogh Zoltán)

A novemberi szavazáson a bevándorláspárti magyar politikusok – Molnár Csaba és Niedermüller Péter, a DK, Szanyi Tibor, az MSZP és Jávor Benedek, a Párbeszéd képviselője – a migránsvízum bevezetése mellett voksoltak, a Fidesz és a KDNP képviselői azonban a lehető leghatározottabban elutasították, és így tesznek majd a bizottság ülésén, valamint – ha arra kerül a sor – a decemberi plenáris ülésen is – tette hozzá.
Az Európai Parlament (EP) migránspárti többsége egy „nyilvánvalóan jogszerűtlen” eljárás keretében újra napirendre tűzi a témát annak érdekében, hogy az EP decemberi plenáris ülésén ismét szavazni lehessen róla – mondta a képviselő, aki úgy fogalmazott, ilyen eset még nem fordult elő az Európai Parlament történetében. Úgy néz ki, ha a migrációt támogató, bevándorláspárti előterjesztésről van szó, akkor mindegy, mit írnak elő a jogszabályok, „fittyet hánynak” rájuk – szögezte le a politikus, akinek elmondása szerint a migránsvízumot az Európai Unió országainak nagykövetségein lehetne igényelni, és az EU területére egyszeri belépést tenne lehetővé. Az igényléskor semmifajta ellenőrzésen nem kellene keresztülmenni, automatikusan megkaphatná bárki, és csak az EU-ban indulna el a menedékkérelmeket elbíráló eljárás – közölte Deutsch Tamás.
Az előterjesztés – az EU külső határainak védelme, a belépés előtti szigorú ellenőrzés és a helyben való segítségnyújtás helyett – olyan rendszert alakítana ki, amelynek segítségével pofonegyszerűen el lehet kerülni, hogy valaki illegális bevándorlóvá váljon – emelte ki, hozzátéve, arra azonban nem ad választ a tervezet, hogy a vízummal érkezők szabadon mozoghatnak-e az EU területén, hol és milyen módon kell jelentkezniük, valamint hogyan folyna le  menedékkérelmük elbírálása.
Deutsch Tamás azt mondta, a migránsvízum túlmutat az ENSZ migrációs paktumán is, ilyen „őrült elképzelés” még abban sem szerepel. Kitért arra is, hogy a Fidesz és a KDNP EP képviselői írásbeli kérdéssel fordultak az Európai Bizottság elnökéhez a „migránskártyákkal” kapcsolatban, választ azonban még nem kaptak.