2024. április 20., szombat

Kevesebb a betörés

A rendőrégi adatok alapján csökkent a bűncselekmények száma Pacséron és Bácskossuthfalván

Pacséron és Bácskossuthfalván az elmúlt hetekben több olyan egyénről lehetett hallani, akik kisebb-nagyobb értékű betörések áldozatai lettek.

A felerősödő tendenciára engedett következtetni az is, hogy a keserű tapasztalataikat megosztották a legnépszerűbb közösségi portál helyi egyéneket tömörítő csoportjaiban. A falvak biztonsági helyzetével kapcsolatban november első felében e-mailban fordultunk kérdéseinkkel a Szabadkai Rendőr-igazgatóság illetékeséhez, miután egy idős házaspár megosztotta a tapasztalatait lapunkkal.

A rendőrséghez eljuttatott kérdéseinkben a féléves statisztikák iránt érdeklődtünk, arról, hogy hány betörést jelentettek be a polgárok, mit tulajdontíottak el a behatolók, illetve, hogy történt-e személyi sérülés. A szerkesztőségünkhöz eljuttatott válaszból megtudható, hogy a topolyai belügyi szervek fokozott terepi jelenlétének, illetve műveleteinek köszönhetően Pacséron és Bácskossuthfalván csökkent a bűncselekmények száma az utóbbi hónapokban. A kimutatások szerint májustól októberig a lopások és a nagyobb értékű rablások aránya 44 százalékkal kisebb, mint tavaly ilyenkor. A jegyzőkönyvek alapján ebben az időszakban Pacséron 5, Bácskossuthfalván 4 rablás és lopás történt, ami a múlt évhez képest 7-tel kevesebb, amikor is 16 ilyen tettről készítettek jegyzőkönyvet a hivatalos szervek. Ezen bűncselekmények alkalmával szerencsére senki sem szenvedett testi sérülést. A rendőrséghez érkezett bejelentések közül a belügyi szervek topolyai illetékesei négy lopás alkalmával derítették ki az elkövetők személyét, és intenzív keresőmunkát folytatnak a bűnözők további felkutatása és elfogása érdekében.

A közlemény kitér arra, hogy az illetékesek a polgári bejelentés után azonnal reagálnak, információkat gyűjtenek, beszélgetnek a megkárosított egyénnel, hogy minél több hasznos információhoz jussanak a bűncselekménnyel kapcsolatban. Ezt követően eljuttatják az adatokat az illetékes ügyészséghez, itt rangsorolják a bűncselekményt, és meghatározzák az ügy további menetét az ide vonatkozó előírások alapján. A hivatalos szervek az tanácsolják minden polgárnak, különösen az idősebb egyéneknek, hogy ismeretleneket ne engedjenek be az otthonaikba, és ne higgyenek a meséiknek. A rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy igyekezzenek értékeiket megfelelő módon tárolni, hogy kevesebb eséllyel váljanak bűncselekmény áldozatává.

Ha azonban megtörtént a baj, azonnal tárcsázzák a 192-es telefonszámot.