2024. április 19., péntek

Nagydobra került a hajógyár

December 21-én, árverezésen próbálnak vevőt találni a csődbe jutott nagybecskereki Shipyard Bomex 4M hajógyár vagyonára. A létesítmény kezdőára 315,2 millió dinár, a vagyonuk felbecsült értékének az ötven százaléka. A hajógyár egy évtizednyi munka után csődbe jutott, majd megindult a vállalat felszámolása.

Nagybecskerek közelében (Óécskánál) 2008-ban épült fel a Shipyard Bomex 4M hajógyár, amely a második volt Nagybecskereken és a 13. Szerbiában. Az első két évben sikeresen dolgoztak, dolgozóik száma elérte a 350-et. 2010 óta azonban már veszteséggel dolgoztak. A vállalat vezetése többször is figyelmeztette az állami szerveket, hogy állami, illetve banki garanciák nélkül a jelenlegi gazdálkodási feltételek mellett képtelenség hajókat gyártani.

A nehéz kezdet ellenére (ugyanis a gyár a Császár-tó természetvédelmi rezervátum közelében épült fel, ami miatt a környezetvédők sokáig tiltakoztak) 2008 és 2012 között 35 hajót építettek. Ettől kezdve azonban csökkent a külföldi beruházók érdeklődése. A többszöri átszervezéssel sem sikerült talpra állniuk. Miután több mint ezer napon keresztül zárolva volt a számlájuk, a veszteségük elérte a 172 millió dinárt, és a vállalatban megkezdődött a csődeljárás.

A hitelezők megegyeztek abban, hogy elárverezik a gyár vagyonát, de a jelekből ítélve nem lesznek mindannyian kártalanítva. Ugyanis a hajógyár adóssága már meghaladta a 2,5 milliárd dinárt. A legnagyobb hitelezők a bankok, de bizonytalan a dolgozók elmaradt bérének a kifizetése is.