2024. április 20., szombat

Az örökbefogadásról és nevelőszülőségről

A Kishegyesi Nagycsaládosok Egyesületének előadássorozata csütörtökön este kerekasztal-beszélgetéssel folytatódott.

Fotó: Lakatos János

Fotó: Lakatos János

Az est vendége Nagy Mélykúti Kiskovács Ildikó, Topolya és Kishegyes Községek Szociális Központja kishegyesi részlegének osztályvezetője volt. Az előadásában azzal foglalkozott, hogy mi a teendő, ha valakinek nem lehet saját gyereke. A szakember az örökbefogadásról és a nevelőszülőségről beszélt.

– Az örökbefogadás az, amikor a gyereket sajátunkként neveljük fel, a nevelőszülő pedig fizetett munkaviszonyban van. A nevelőszülők olyan gyerekeket nevelnek, akiknek nincsenek saját szüleik vagy a szülők nem tudnak róluk gondoskodni – foglalta össze Nagy Mélykúti Kiskovács, majd kérdésünkre elmondta, hogy Kishegyes községben igen alacsony az örökbefogadások száma, viszont nevelőszülő sok van, főként Bácsfeketehegyen és Szeghegyen. Kishegyesen egyelőre nem annyira elterjedt, ezért igyekeznek népszerűsíteni ezt a humánus foglalkozást – mondta.