2024. április 20., szombat

Szerényebbre sikeredett bevételek

Módosították a községi költségvetést Csókán – Csökken a tanácstagok és a tanácsadók száma

Csókán a községi képviselő-testület minapi ülésén módosították a költségvetést, a tervezett bevételek elmaradása miatt szűkíteni kellett a büdzsé kiadásait.

A költségvetés első tízhavi megvalósítása alapján kezdeményezték az éves büdzsé kiigazítását. A bevételek elmaradása miatt a költségvetésen belül történtek pénzátcsoportosítások. A módosított költségvetés összege 566,7 millió dinárt tesz ki, ami 23,2 millió dinárral kevesebb annál, mint amekkora bevételt erre az évre beterveztek. Csóka község költségvetési eszközei képezik a költségvetés legnagyobb részét, mintegy 433,5 millió dinár összegben. Csókán év végéig a községi költségvetésbe összesen 58 millió dinárra számítanak tartományi és köztársasági forrásokból.

A testület meghozta Csóka község új alapszabályzatának a tervezetét, amelyet 19 napos közvitára bocsátottak, a polgárok a helyi közösségekben tájékozódhatnak a tervezet részleteiről, és véleményt is fűzhetnek hozzá. Az anyag elérhető a község honlapján is. A közvitát követően az észrevételek és módosítási javaslatok beépítése után az alapszabály tervezetét az illetékes minisztérium hagyja jóvá. Ezt követően a községi képviselő-testület 2019. március 28-áig döntést hoz az új alapszabály bevezetéséről. A község új működési szabályzata értelmében hétről öt főre csökken a községi tanácstagok száma. A polgármester három tanácsadójából csak egy marad meg. Ezek a változások azonban majd csak a következő önkormányzati választások után lépnek életbe.

– A Feketetó és Egyházaskér közötti, nagyon rossz állapotban lévő úttal kapcsolatban a testület döntött Csóka község rendezési tervének részletes kidolgozásáról. Községünk szempontjából fontos volna mielőbb rendbe tenni, kiaszfaltozni ezt az elhasználódott betonos utat a két falu között. A részletes rendezési terv kidolgozásával az újvidéki székhelyű Vajdasági Városrendezési Intézet van megbízva, mivel Csóka község is alapítója ennek az intézménynek. A rendezési terv az első lépése a kérdéses útszakasz felújítására indított projektum megvalósításának – mondta Oláj Tibor, a képviselő-testület elnöke.