2024. március 29., péntek
FÉRFI VB-SELEJTEZŐK

Még nincs bebiztosítva Kína

Végig szoros, parázs meccset játszott a szerb válogatott Izraelben, ahol végül, a hajrában széteső játék miatt, 9 pontos (83:74) vereséget szenvedett. Saša Đorđević csapata nagy esélyt szalasztott el, győzelemmel szinte biztossá vált volna a jövő évi kínai vb, így azonban szükség lesz még a jó teljesítményre az utolsó három csoportmeccsen (a csoport első három csapata jut ki).

Az első negyedben valódi ponthullást láthattak a nézők, izraeli vezetéssel, a második tíz perc pedig hasonló arányú szerb fölényt hozott, védekezősebb játékkal. Kiegyenlített harmadik negyed után a végjáték döntötte el a két pont sorsát. A Sasok játékán meglátszott az NBA-és Euroliga-játékosok hiánya.

Az L csoportban a Görögország–Németország és az Észtország–Grúzia mérkőzés lapzárta után ért véget. Az élcsoport: Németország és Görögország 16, Szerbia 14 pont.

Szerbia hétfőn este Görögországot látja vendégül Belgrádban.

Vereség Eszéken

Nem bírt el idegenben a horvátokkal a magyar csapat, amely ötpontos vereséget (74:69) szenvedett Eszéken. A meccs két eltérő félidőt hozott, az első két negyedben (22:15, 22:23) pontgazdagabb, támadóbb játékot láthatott a kb. 3000 néző, a horvátok hatpontos előnnyel mentek a szünetre (44:38). A harmadik negyedben megduplázták a vezetést (18:12), amelyen az utolsó tíz percben feljavuló és felzárkózó magyarok már csak kozmetikázni tudtak (12:19).

További eredmények, 9. forduló, J csoport: Olaszország–Litvánia 70:65, Hollandia–Lengyelország 78:105. Az élcsoport: Litvánia 17, Olaszország 16, Lengyelország 14 pont.

Magyarország vasárnap a csoportutolsó Hollandiát fogadja.