2024. március 28., csütörtök
EGY EZOTÉRIAI TANÁCSADÓ NAPLÓJÁBÓL

Halottnak tett fogadalom

 A rovatban részleteket találhatnak azokból a beszélgetésekből, amelyeket az eltelt 20 év folyamán jegyeztem fel. Minden történet valódi, csak a neveket változtattam meg a klienseim iránti diszkréció miatt. Bizonyára mindenki talál majd valami hasznosat a maga számára.

– Egy dolog nagyon bánt engem, mégsem tudok semmit sem tenni. Úgy érzem, kicsúszott a talaj a lábam alól. Csalódtam másokban is, de talán az a legrosszabb, hogy magamban is. Nem tudom, van-e egyáltalán értelme annak, hogy elmondom önnek, de kérem hallgasson meg. Talán mégis van egy kis remény.

– Biztosan van, sokszor az ember nem látja meg egyedül a kiutat, ha annyira belegabalyodott a problémájába. Mondja csak bátran, nem számít milyen sorrendben, de mondja el azt is, miért csalódott önmagában, miért csalódott másokban, s mi az az egy dolog, ami annyira bántja önt?

– Apám halála, vagyis az, hogy nem teljesítettem a fogadalmamat. Nem egyeztünk eléggé, amíg otthon laktam. Önfejűek voltunk mind a ketten, s gyakran összezördültünk. Megtörtént az is, hogy majdnem nekimentünk egymásnak. Szegény anyám csak a fejét fogta, nem tudta, hogy hogyan fékezzen meg bennünket. Elég nehéz volt, mert néha az italozás is besegített a helyzet elmérgesedésébe. Tudniillik sem én, sem az apám nem vetettük meg a jó házi pálinkát, melyből, hála Istennek, mindig volt elég. Az egyik alkalommal azt mondta nekem, hogy jobb lett volna, ha meg sem születek. Ekkor sem voltunk józanok, ám engem ez nagyon megviselt. Ettől kezdve nem is jártam haza. A telefon nemigen volt még divatban, így hát eltelt néhány év, hogy se nem találkoztunk, se nem beszélgettünk. Anyám néha titokban meglátogatott, nehezen viselte ezt a helyzetet. Egyszer aztán jött anyám, hogy nagy baj van, apám haldoklik. Engem emleget. Szeretne látni. Ekkor úgy éreztem, hogy el kell mennem és meg kell békülnöm vele. El is mentem. Apám nagyon sírt, amikor magához ölelt. Azt mondta, hogy még többet ivott, amikor összevesztünk, mert az italban kereste a vigaszt. Azután pedig abbahagyta az ivást, mert egy alkalommal az ital miatt egy balesetet idézett elő. Egy ártatlan ember majdnem meghalt. Ekkor jött rá, hogy az ital volt az oka annak is, hogy mi összevesztünk. Arra kért, hogy hagyjam én is abba az ivászatot, mert ha nem tudja az ember megszabni magának a határokat, ha nem tudunk mértékkel inni, ha nem tudunk rendesen viselkedni az ital miatt, akkor csak bajt okozunk vele, magunknak is, másoknak is. Főleg a legközelebbieknek. Kellemetlenül éreztem magam, szemlesütve gondoltam arra, hogy tényleg igaza van. Megfogta a kezem, s azt mondta, hogy nézzek a szemébe, és fogadjam meg, hogy abbahagyom az ivást az ő halála után, azonnal. Nem volt választásom, no meg tudtam, hogy igaza van neki. Kimondtam tehát. Fogadalmat tettem.

– Sikerült betartania valameddig?

– Sikerült pár hónapig, de ekkor megbetegedett anyám. Ismét elvesztettem az erőmet, s elővettem az üveget. Egyre ritkábban mentem anyámhoz, mert eszembe juttatta, hogy megszegtem az ígéretemet.

– Nem próbálkozott ismét leszokni?

– Megpróbáltam, nem is egyszer. Ment is pár napig, pár hétig, s azután visszaestem. Próbáltam saját magamnak is fogadalmat tenni, de az sem ért semmit. No, de ez még nem minden. Közeledett a tél, s anyám megkért, hogy aprítsak neki fát. Megígértem. Még rá is kérdezett, hogy biztos eljövök másnap, hogy megcsináljam? Megígértem neki. Biztos, ígérem. Azután mégse mentem el. Hideg volt másnap, s úgy gondoltam, iszok egy kis pálinkát, majd az fölmelegít, s ekkor elmegyek anyámhoz. Ám jött egy cimbora, s ugyancsak belekóstoltunk az italba. Eközben anyám fázott... – ne haragudjon, hogy elcsuklik a hangom, de ez nagyon fájó pont... Szóval, fázott szegény, és mivel elvesztette minden reményét, hogy megjelenek aznap, kiment fát aprítani, hogy begyújtson. Elcsúszott, eltört a lába... Senki sem volt a közelében. Ki tudja, meddig vergődött ott, de amikor pár nap múlva, hogy is mondjam, odatoltam a pofámat, ott találtam holtan a fészer előtt, körülötte az aprófa szerteszéjjel, amely a kötényéből kihullott. Nos, miattam halt meg. Nem tartottam be a szavamat, hiába ígértem neki, hogy elmegyek, nem tettem meg. Azóta eltelt már néhány év, keményen ittam az elmúlt években, hogy eltompítsam lelkiismeret-furdalásomat, bűntudatomat. Ilyenkor, novemberben, a halottak napja körül a legnehezebb. Kimegyek a sírjukhoz, s azon töprengek, hogy mennyire gyalázatos, semmitérő, gyenge ember vagyok én, sem az egyiknek tett ígéretemet, sem a másiknak tett fogadalmamat nem tartottam be. Vajon haragszanak-e rám, amikor onnan föntről most letekintenek léha fiukra?

– Nem haragszanak. Az ember a halála után már nem érez úgy, és nem gondolkodik úgy, mint egy földi halandó. A testtől megszabadult lélek nem érez sem haragot, sem csalódást, sem gyűlöletet, hacsak nem maradt ideszorulva a dimenziók közé, vagyis nem ragadt itt a szörnyű halál miatt, gondolok itt gyilkosságokra, balesetekre. A kutatók arra is rájöttek, hogy mivel a léleknek más elfoglaltsága van, és magasabb szintről látja az eseményeket, látja az összefüggéseket a sok élet között, megért minden földi halandót, akiknek beszűkült tudatuk van, s megbocsájt mindenért. Egyedül csak a sajnálat jut kifejezésre, amikor látják, hogy az ember vergődik a saját csapdájában, mint ahogyan ezt ön is tette eddig. Igen, tévedett, rosszul viselkedett, nem is egyszer, ám most valamiért mégis hozzám fordult. Lehet, hogy ez megváltoztatja az életét? Lehet. Öntől függ. Ön most megkapja az esélyt, hogy lépjen. Persze, nem hozhatja őket vissza, nem teheti a vétkeit sem meg nem történteknek, de itt van az alkalom, hogy változtasson az életén.

– Késő van már. Mit várhatok még az élettől, mit várhatok a sorstól? Hisz én még a saját szavamat sem tudom betartani?

– Késő van egyes dolgokra, de attól, hogy a múltban tévedett, a jelenben tett cselekedetek megváltoztatják majd az ön jövőjét. Próbáljon egy kicsit abba az irányba gondolkodni, hogy mit akar a sors öntől? Tehát ne arra fókuszáljon, hogy mit szeretne ön, hanem arra, hogy mire akarja a sors megtanítani önt? Mindannyian életfeladattal jöttünk a világra, hogy fejlődjön a lelkünk. Ha megtanultuk a leckét, akkor akár ebben az életben is élvezhetjük gyümölcsét. Ám ha ön folyton ugyanazt a hibát követi el, nem fogja fel, vajon mire is akarja megtanítani a sors, ön akár 50 életet is botladozhat ugyanabba a göröngybe, nem jut előre. Tehát, mire is akarta önt megtanítani a sors? Mit követelt meg öntől?

– Talán...talán azt, hogy erősebb jellem legyek, hogy szavaimnak értéke legyen, hogy meggondoljam, amit mondok, s hogyha megígértem valamit, akkor azt be is tartsam, akkor is, ha az nekem nem egyszerű, nem kényelmes? Talán azt, hogy jobban törődjek másokkal? Hogy ne legyek túl engedékeny magammal és gyengeségeimmel szemben? De mi lesz a fogadalmammal, az ígéretemmel? Hallottam olyasmit, hogy amikor fogadalmat teszünk, az több életen keresztül is befolyással van ránk. Igaz ez?

– Részben igaz. Sőt nemcsak azok a fogadalmak okozhatnak karmikus terhet, amelyeket ön személyesen mondott ki akár ebben az életben, akár a múlt életek valamelyikében, hanem azok a fogadalmak is, amelyek egy csoporthoz, egy egyesülethez, egy nemzethez való hovatartozása folytán érintik önt. De ne aggódjon most emiatt. Ha úgy érzi, hogy nem boldog, márpedig nem az, ha az ön önbecsülete és büszkesége le van tiporva, meg kell tenni néhány lépést, s javul a helyzete.

– Igen, padlón vagyok. Lefelé már nem eshetek.

– Tehát, szép lassan feláll, lesöpri a port magáról, s elindul egy új úton. Én a kezébe adom önnek az eszközt, a lehetőséget, ám a döntés az öné, hogy él-e ezzel a lehetőséggel. Legelőször elküldök önnek néhány meditációt, amelyeket, lehetőleg gyertya mellett el fog olvasni, mondani. Ekkor megszabadul a múltban tett eskük terhe alól. Ajánlatos jól átgondolni a dolgokat, hogy milyen új, pozitív fogadalmat tegyen saját magának, amelyet most be is fog tartani. Lesz egy búcsúbeszélgetés meditáció is az elhunyt szüleivel, amelyben kimondja, hogy szabadok egymástól, mivel ők is megbocsájtották az ön következetlenségét, felelőtlenségét, s ön is megbocsájtott nekik, ha bármikor is, akár szándékosan, akár tudatukon kívül ártottak önnek. Ezután csakragyakorlatra lesz szüksége, meg kell önnek erősíteni az egész auráját, hogy a negatív entitások, elementárok ne uralkodjanak önön, meg kell erősíteni a harmadik csakrát, amely az önbecsüléssel van kapcsolatban, s ezután jó néhány rítust is el kell végezzen, hogy megszabaduljon a rossz szokástól, a függőségtől.

– Előre is köszönöm, ezek mind úgy hangzanak, hogy szükségesek nekem. No de így, ilyen szemszögből én még nem néztem a dolgokat. Hogy az élet, a sors követel tőlem? Hogy tanítani akar? Sokan panaszkodunk a sorsra, mert rosszul bánik velünk, a végén pedig az sül ki, hogy a sors követelődzik, nem adni akar, hanem kapni tőlünk. Meghoztam a döntést, küldje minél előbb. Elég volt a tehetetlenségből, lelkiismeret-furdalásból és önsajnálatból, no meg az önutálatból, mert higgye el, ilyen is van.