2024. április 19., péntek

Benépesült a TSC Labdarúgó Akadémiája

Magas szintű futballista-utánpótlásnevelés Topolyán

Októberben 22 középiskolás labdarúgóreménység költözött a topolyai Labdarúgó Akadémia épületébe, mely kollégiumként működik, de rajtuk kívül mintegy 280, 12 évnél idősebb focista használja az épület körüli, kitűnő minőségű pályákat.

A legfőbb cél az utánpótlás nevelése (Herceg Elizabetta felvétele)

A legfőbb cél az utánpótlás nevelése (Herceg Elizabetta felvétele)

A közép-bácskai kisváros büszkeségét jelentő sportközpontban a kollégium vezetőjével, Beer Boglárkával, Piri Ottó edzővel és két focireménységgel beszélgettünk. A Topolyai Sport Club akadémiájára jelenleg is várják a fiatalok jelentkezését, hiszen az egyik legfontosabb célkitűzés az utánpótlásnevelés. December 20-ig a 2004–2009 között született generáció focireménységeinek jelentkezését várják.

Szeptember végén Orbán Viktor magyar miniszterelnök ünnepélyes keretek között adta át rendeltetésének az impozáns sportközpontot, mely azóta a kollégisták első generációjának a második otthona. A TSC Labdarúgó Akadémiája, a kollégiumi résszel, segédpályákkal, edzőtermekkel, étkezővel és egyéb kiegészítőkkel, Magyarország Kormányának a Magyar Labdarúgó-szövetségen keresztül nyújtott támogatásából épült, és a működését is ily módon biztosítják, mondta Zsemberi János, a TSC elnöke, az akadémia kiépítésének koordinátora. A kiváló feltételek és a színvonalas edzések hozzájárulnak a vajdasági tehetségek labdarúgó-karrierjének megalapozásához, miközben középiskolai tanulmányaikat is helyben folytathatják.

Piri Ottó edző (Herceg Elizabetta felvétele)

Piri Ottó edző (Herceg Elizabetta felvétele)

Đorđe Koković nemzetközileg is elismert szakember koordinálja a sporttevékenységet, neki köszönhetően az edzők képzése is folyamatos. Piri Ottó, a szintén nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező szakember elmondta, azon dolgoznak, hogy a klub felnőtt csapatába, amely jelenleg a szuperligába való bejutásért harcol, minél több saját nevelésű profi labdarúgó kerüljön. A korosztályos csapatok is eredményesek, az ifi és a kadett csapat is jó eséllyel juthat magasabb ligába, de a fiatalabbak is megállják a helyüket. Az utóbbi fél évben érezhetően javultak az eredmények.

– A körülmények fantasztikusak, a gyerekek, a kollégisták, és akik nem bentlakók, valamennyien elégedettek. Az edzések folyamatosak, a téli időszakban inkább a műfüves pályákon folynak, az U8-as tól az U19-es korosztályig, mindenki itt edz. Az edzőmérkőzéseket is itt tartjuk. A régi helyen elég gyengék voltak a feltételek, rossz minőségű pályán. Ezeken a pályákon sokkal jobb, minőségi edzéseket tudunk tartani – hallottuk Piri Ottó edzőtől, aki azt is elmondta, jelenleg 22-en laknak a kollégiumban, természetesen a létszámot szeretnénk feltölteni, hiszen az akadémia 45 fős. A feltételek a bejutáshoz szigorúak, az akadémiára minden korosztály jelentkezhet, kollégista viszont csak középiskolás korú fiatal lehet.

Halász Dominik (Herceg Elizabetta felvétele)

Halász Dominik (Herceg Elizabetta felvétele)

Hodonicki Loren (Herceg Elizabetta felvétele)

Hodonicki Loren (Herceg Elizabetta felvétele)

Pályakarbantartás az ún. hibridpályán (Ótos András felvétele)

Pályakarbantartás az ún. hibridpályán (Ótos András felvétele)

A pihenőszoba részlete (Ótos András felvétele)

A pihenőszoba részlete (Ótos András felvétele)

Beer Boglárka, a kollégium vezetője (Herceg Elizabetta felvétele)

Beer Boglárka, a kollégium vezetője (Herceg Elizabetta felvétele)

Az akadémiára bejutott fiúk szigorú napirend szerint élik mindennapjaikat. A fiatalok a topolyai középiskolák valamelyikébe járnak, vagy magántanulók. A kollégium ingyenes ellátást biztosít a tehetséges sportolóknak, az edzés és tanulás mellett a kikapcsolódásra is van lehetőségük az akadémián, asztalitenisz, edzőterem, szauna, rehabilitációs terem is rendelkezésre áll.

Könnyen sikerült beilleszkedni, mert már több éve ismerjük egymást, jó a társaság, az edzések mindig jó hangulatúak, délelőtt iskola, délután edzés, bent az edzőteremben a fizikai erőnlét növelésére van lehetőség – hallottuk a kollégium egyik lakójától, a szenttamási Hodonicki Lorentől, aki nagyon pozitívan élte át a váltást, hiszen idáig ingázó diák volt.

A topolyai és a közeli településekről származó gyerekek nem laknak a kollégiumban, de minden más lehetőséget megkapnak a négypályás, konditeremmel, terhelésdiagnosztikával, tantermekkel, tanulószobával és étkezővel ellátott akadémián. Dr. Deák Tibor sportorvos folyamatosan felügyeli a sportolók egészségi állapotát.

A 15 éves topolyai Halász Dominik öt éve focizik, elárulta, nemcsak hobbi szinten szeretne sportolni, hanem erre alapozza a jövőjét:

– A mai edzésen a passzokat gyakoroltuk, egyébként mindennap van edzés és hetente egy meccs. A pályák nagyon jól sikerültek, nekem minden nagyon tetszik itt – mondta.

– Reggel 6 órakor van az ébresztő, a fiúk rendbe teszik a szobájukat, ők takarítják, mi ezt ellenőrizzük. A délutáni váltásban iskolába járók délelőtt edzenek és tanulnak, és fordítva. Szabad időben különböző foglalkozásokon vehetnek részt, van pszichológusunk is, szakkörök bevezetését is tervezzük, passzív és aktív pihenőszobával is rendelkezünk, playstation játékokkal, számítógépekkel, illetve asztalitenisszel.

A kollégium vezetője azt is hangsúlyozta, hogy közösségépítés a céljuk, hogy a gyerekek megszokják a közösségi létet, és mint csapat is jobban működjenek.

 – Az akadémia célja elsősorban az, hogy élsportolókat neveljünk, viszont ugyanolyan fontosnak tartjuk azt is, hogy a nevelő munkánk által olyan személyiségeket formáljunk, akik később a társadalom hasznos tagjaivá válnak, ezért kötelező a középiskola befejezése az akadémiánk tagjainak – mesélte Beer Boglárka. Rajta kívül még három pedagógus végzettségű nevelő segíti a fiatalokat a tanulásban.

Az Akadémián pályakarbantartók, szakácsok, takarítók, mosodások, kertészek és más segédszemélyzet biztosítja a zavartalan munkát, így közel negyven munkahely létrejöttéről beszélhetünk Topolyán.

Az Akadémia négy segédpályája közül az egyiket át tudják alakítani fedetté, ennek kialakítása van most folyamatban, így a téli időszakban is kényelmes körülmények között edzhetnek majd a fiatalok. Jó ütemben halad a városi stadion bontása is, melynek helyén rövidesen megkezdődhet az akadémia centerpályájának építése.

Topolya jelenleg is regionális sportközpontnak számít, a szerbiai szinten kimagasló feltételeket biztosító TSC Labdarúgó Akadémia működésének köszönhetően ezen a területen nagy lépésekben halad előre, és a jelek szerint a jövőben meghatározó, rangos helyet foglal majd el.