2024. április 20., szombat
SAKK – VILÁGBAJNOKI PÁROS MÉRKŐZÉS

Carlsen megvédte címét!

Carlsen a világbajnoki nagyserleggel (Fotó: Beta/AP)

Carlsen a világbajnoki nagyserleggel (Fotó: Beta/AP)

Londonban a norvég Magnus Carlsen 3:0-ra megnyerte a rapidrájátszást amerikai kihívója, Fabiano Caruana ellen, a negyedik rapidpartit már le sem kellett játszani, így megvédte világbajnoki címét, immár harmadszor. Két nappal születésnapja előtt Carlsen negyedik világbajnoki címét ünnepelheti. A rapidmérkőzés első játszmájában Carlsen a 25. lépésben gyalogelőnyhöz jutott, amelyet biztos kézzel az 55. lépésben győzelemre váltott. Mindössze tíz perc szünet után következett a második parti, amelyben Caruana túl nagy kockázatot vállalt, az elhibázott 26.c7 lépés után gyorsan vesztett. Carlsennek a maradék két rapidpartiból már egy döntetlen is megfelelt, ennek tudatában a harmadik partiban Caruana a végjátékban már kitért a lépésismétlésből is, kockáztatnia kellett, aminek a vége ismét vereség lett. Az eredmény tudatában kissé értelmetlen, hogy Caruana miért nem vállalt nagyobb kockázatot a klasszikus idejű partikban, ugyanis Carlsen 2880 ponttal toronymagasan vezeti a rapid Élő-listáját, Caruana pedig csak a tizedik 2789-el. Carlsen tehát hozta a papírformát, Caruana pedig sajnálhatja, hogy elmulasztotta a lehetőséget.

CARUANA (2832)–CARLSEN (2835)

Szicíliai védelem, B33, második rapid parti

1.e4-c5 2.Hf3-Hc6 3.d4-c:d4 4.H:d4-Hf6 5.Hc3-e5 (A Szvesnyikov-változat immár negyedszer.) 6.Hdb5-d6 7.Hd5-H:d5 8.e:d5-He7 9.c4-Hg6 10.Va4-Fd7 11.Vb4-Vb8 12.h4-h5 13.Fe3-a6 14.Hc3-a5 15.Vb3- (Jobb 15.Va3-Fe7 16.g3-0–0 17.Fe2-Vc7 18.Vb3-a4 19.Vb4 világos jobb állásával.) -a4 16.Vd1-Fe7 17.g3-Vc8 18.Fe2-Fg4 19.Bc1-Fxe2 20.Vxe2-Vf5 21.c5- (Rossz terv bevezető lépése, jobb lett volna elsáncolni.) -0–0 22.c6?!- (Kisebb baj lett volna 22.c:d6-F:d6 23.0–0-e4 24.Fg5-a3 25.b3-Bfe8 26.Hb5 egyenlő állással.) -b:c6 23.d:c6-Bfc8 24.Vc4-Fd8 25.Hd5?!- (25.Ve4 jobb lett volna, de 26. …-Ve6 26.0–0-He7 27.Bfd1-B:c6 is sötét előnyére vezet.) -e4 26.c7?- (Döntő hiba, 26.Fd4-He5 27.F:e5-V:e5 28.Hc3-e3 29.0–0-Fb6 sötét jobb állásával.) -F:c7 27.H:c7-He5 28.Hd5-Kh7! és világos feladta (0:1).