A végtelenségig az űrben és mégtovább!

sk

2018. november 30., 19:57

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria 

Elon Musk amerikai milliárdos 2018. február 6-án kilőtte a világűrbe 50 millió forintos, tűzpiros Tesla Roadster sportkocsiját. Csak úgy. Illetve, azt legtöbben csupán gondolták, hogy „csak úgy". Miért is történt ez az egész? Valóban csak milliárdosok játszótere a minket körülvevő végtelen világűr? Van, aki több millió dollárt költ egy poénra? Volt értelme ennek az egésznek?

Az ember felfedező. Az ősember barlangjából előbújva meglátta a tüzet, és megbabonázta annak ereje. Meg kellett ismernie, meg kellett értenie és meg kellett tanulnia igába hajtani ezt az erőt. Házakat épített, földeket vetett be. Elvándorolt messzi tájakra, felfedezni azok kincseit. Vízre kelt és bejárta az óceánokat, majd légi járműveket épített, hogy beutazza az ég végtelenségét. A modern ember autóval jár, mobiltelefonon beszél, repülővel látogatja meg távoli rokonait, és újabb kihívást keres. Ismeretlen tájat felfedezni, újabb erőket igába hajtani. Mi lehetne jobb játszótere az emberiség tudásszomjának, mint a határtalan világűr, mely oly messzinek tűnik, és oly sok titkot rejt?

A HATÁR A KÁRMÁN-VONAL

Az első rakétát, mely elérte a világűr határát, a náci Németország kutatói lőtték ki, 1944. június 20-án. A V-2 rakéta 176 km magasra szállt, majd visszazuhant a földre, és megsemmisült. Ezzel átlépte a világűr határát, mely 100 km magasan húzódik. Ez a határ képzeletbeli, mert a világűrnek nincs tényleges, egyértelmű határa. A Föld légköre nem egy éles vonalon szűnik meg, ahonnan a vákuum kezdődne. A légkör felfelé haladva fokozatosan ritkul, míg végül oly ritka nem lesz, hogy már észre sem vehető. Így a 100 km magasra tett határ, melyet a magyar származású Kármán Tódor rakétatudósról neveztek el Kármán-vonalnak, egy nemzetközileg elfogadott, képzeletbeli határ. Ezzel megkezdődött az emberiség űrkorszaka. Az ezt követő évtizedekben a szuperhatalmak hihetetlen mennyiségű pénzt fektettek a világűr felfedezésébe. Az 1957-ben fellőtt szovjet Szputnyik-1 műhold volt az első hasznos, űrbe küldött tárgy. A műhold három héten keresztül keringett a Föld körül, rádiójeleket sugározva, adatokat gyűjtve a világűrről, míg lemerült az akkumulátora, majd két hónapra rá visszazuhant a Föld felszínére. A szovjetek 1961-ben egy embert is küldtek az űrbe, Jurij Gagarint, aki egy órát töltött odakinn, majd hazatérve a világ egyik legismertebb embere lett. Ezután, az űrverseny szellemében, az amerikaiak 1969-ben három embert lőttek ki a Holdra az Apollo-11 küldetés keretében. A Hold a mai napig a legtávolabbi hely, ahová ember eljutott. Az utolsó felfedezett folt a térképünkön. A hidegháború végével megismerési lázunk is csitult. 1969 óta rengeteg műholdat lőttünk ki a világűrbe, telekommunikációs műholdakat, melyek segítségével tudunk beszélni a világ másik felén élő barátainkkal, mintha csak mellettünk lennének, GPS-műholdakat, melyekkel könnyedén tudjuk magunkat navigálni az utakon, űrállomást, melyen sok tudományos kísérletet végezhetünk. Építettünk gépeket, melyek messzebb utaztak, mint ameddig mi merészkedtünk. 1971-ben a Mars-3 nevű űrszonda leszállt a Mars felszínére, 1973-ban a Pioneer-10 megközelítette a Jupitert, 1989-ben az 1977 augusztusában indított Voyager-2 elérte a Neptunuszt, 2012-ben pedig az 1977 szeptemberében fellőtt Voyager-1 lett az első ember által alkotott tárgy, mely elhagyta a naprendszerünket. A mai napig utazik, megközelítőleg 21 milliárd kilométerre tőlünk, és szorgosan küld nekünk jelentést felfedezéseiről.

ŰRVERSENY EGY ZSÁK KŐÉRT

Mi azonban nem mentünk messzebb, a Hold volt az utolsó állomás számunkra. Legalábbis idáig. Az űrkutatás létjogosultságát sokan kérdőjelezték meg az utóbbi évtizedekben. Egy rakéta kilövése több milliárd dollárba is kerülhet, és nem feltétlen hoz kézzelfogható hasznot. A legdrágább küldetések merészkednek a legmesszebb. de ezeknek van a legkevesebb eredményük. Az Apollo-program mai árfolyammal számolva 100 milliárd dollárba került, és minden amit Neil Armstrong hazahozott a Holdról. az mindössze 22 kg kő. Holdkő, természetesen. Miért éri meg nekünk hát mindez? Ezek a felfedezések később hozzák meg gyümölcsüket. A Szputnyik fellövése hihetetlen mennyiségű pénzébe került a Szovjetuniónak, és minden, amit csinált. az az volt, hogy körülbelül három héten keresztül pittyegett az űrből rádión. Ebből a kezdetleges műholdból tanulva azonban az emberiség megannyi hasznos műholdat fejlesztett ki. Ma nagyjából 1100 kering a Föld körül, melyek segítségével tudunk telefonálni, internetezni, navigálni, gyakorlatilag bárhol a Föld felszínén, és ez nem történhetett volna meg, ha az 50-es években egy csapat szovjet tudós nem költött volna rubelmilliókat arra, hogy fellőjenek egy „játékszert" a világűrbe. Egy technológia kifejlesztésének a kezdetén általában látszólag hasztalan célokba fektetünk rengeteg erőforrást, a felfedezés jegyében. Ahogy a technológia egyre kiforrottabbá válik, egyre jobban értjük és tudjuk hasznosítani, úgy csökken a szükséges befektetés, és kezd valóban hasznossá válni a tudás. Mivel kezdetben hatalmas befektetést igényel, és rövid távú hozama nincs, így olyan szervezetek támogatását igényli, melyeknek a tőkéje nagy, rövid távú megtérülést nem igényelnek, tehát tervezhetnek hosszú távra. Ilyenek az államok, leginkább a szuperhatalmak. Az Amerikai Egyesült Államok 2015-ös költségvetése 3,8 billió (3800 milliárd) dollár volt, melyből 114 milliárdot kutatásra, fejlesztésre költöttek. Ezek hatalmas összegek, melyeket egyetlen cég, multinacionális vállalat vagy magánember sem engedhet meg magának. Az USA mint állam nincs rászorulva a befektetés rövid távú megtérülésére. Egy cég, ha befektet, bizonyos időn belüli megtérülést vár, hiszen kisebb tőkéje lévén hamarabb csődbe mehet. Azonban az Egyesült Államok, ha egy kutatás akár 50 évig is tart, mire hasznot termel, nem megy sehova.

Ahogy a technológia kifejlődik, a költségek csökkennek és a megtérülés közeledik, úgy nyílik meg ez az új piac a vállalatok számára is. Először a legnagyobb, legerősebb tőkével rendelkező multik előtt, majd a kisebb cégek, végül pedig a magánemberek előtt is. Ez a folyamat zajlik le az űrkutatásban Az emberiség űrkorszaka 1944-ben kezdődött. A 40-es, 50-es, 60-as években a világűr kizárólag a szuperhatalmak játszótere volt. A 70-es évektől már multinacionális vállalatok lőttek fel műholdakat, és egyre kisebb államok is be tudtak szállni az űrkutatásba (2012-ben egy magyar műhold, a Masat-1 is pályára állt a Föld körül). Egyre messzebb tudunk menni, egyre nagyobb dolgokkal, egyre olcsóbban. Rengeteg magánkézben lévő műhold kering a Föld körül, több cég fejleszt kereskedelmi űrutazási programot (Blue Origin, Virgin Galactic), néhányan már a következő nagy mérföldkőre vetettek szemet. A Marsra. A Marsra szállás régóta célkeresztben van. A hidegháború végével az űrverseny is véget ért, és az emberi rövidlátóság újból úrrá lett a költségvetési terveken. Az űrkutatás eltűnt a reflektorfényből. Miért menne bárki a Marsra? Haszna hiányában a szuperhatalmak egyre kevesebbet költenek erre. Az utóbbi egy-két évtizedben azonban a technológia elért oda, hogy néhány magánszereplő is megjelenhessen a piacon. Ezek egyike az Elon Musk által vezetett SpaceX nevű cég is. A cég célkitűzése (többek között) egy Mars-utazás mielőbbi megvalósítása. Ez ma, ha nem is oly távoli és költséges célkitűzés, mint az 50-es években volt, elég arra, hogy újságok címlapján landoljon.

ÚJRAHASZNOSÍTHATÓ RAKÉTA

A cég 2010 óta lő fel Falcon-9 típusú rakétákat. Ez egy 70 méter magas, 550 tonnás rakéta, mely ugyan nem elég arra, hogy a Marsra embereket küldjön (kb. 4 tonnát képes a Marsig elvinni, ami azonban nem elég személyzetre, annak ellátására, hasznos rakományra és a visszatérésre is), de műholdak fellövésére tökéletes. Eddig nagyjából ötven ilyen rakétát lőttek fel. Ennek a típusnak a hatalmas újítása az volt, hogy a rakéta maga újrahasznosítható. Eddig minden rakéta „egyszer használatos" volt: miután a rakományát a célállomásra szállította, a rakéta darabjait vagy az űrben hagyták sorsára, vagy az óceánba ejtették, mivel a biztonságos leszállás nem volt kivitelezhető. Egy Falcon-9 típusú rakétát viszont 10-100-szor lehet újrahasznosítani, mert útja végén lábakon megállva leszáll a földre (vagy egy óceánjáró teherhajóra). Ezután csak tankolni kell, és a rakéta újra útnak eredhet. A 2018. februári rakétakilövés volt az első tesztje az új, Falcon Heavy rakétának. Ezt ugyan még nem a Marsra szállásra tervezték, de már 16-17 tonnát is el lehet juttatni vele a Marsra, ami ellátmány szállítására már megfelelhet. Míg elődje, a Falcon-9 darabja 62 millió dollár körül van, ez 90 millióba kerül. Drágább ugyan, de nagyobb is, így egy tonna elszállítása a Marsra (vagy bárhová) olcsóbb lett. Látható a tendencia, ahogy a technológia alkalmazása egyre olcsóbb lesz, és a nyeremény egyre közelebb. Elon Musk autóját tesztsúlynak lőtték ki a rakétával. Egy ilyen kilövés alkalmával ellenőrizni kell azt is, hogy a rakéta a rakományt is képes biztonságosan szállítani. Ebből a célból fém alkatrészeket, vagy akár vizet is szoktak használni, igazából a cél elérése szempontjából teljesen mindegy. Musk stílusosan a saját autóját lőtte ki az első ilyen rakétával. A kilövés tehát semmiképpen nem azért történt, hogy egy autót küldjenek az űrbe, csupán kellett valamilyen tárgy a kísérlethez. Az autónak építettek egy fém talapzatot, hozzárögzítették, a talapzat pedig a rakéta elejére került. Az egészet csavarokkal és hegesztésekkel biztosították, mivel az utazás során a szerkezet olyan erőhatásoknak volt kitéve, melyektől könnyen széteshetett volna. Az autóban ült egy próbababa is, amely a cég által tervezett űrruhát viselte. A kilövés egyben az űrruha tesztje is volt. Az autót egy fém burkolat védte, ami a rakéta orrát fedte. Ez a burkolat az űrben levált a rakétáról, és így láthatóvá vált az autó. Ilyen burkolatot minden rakéta orrára szerelnek, egyrészt hogy megvédjék az alatta található rakományt, másrészt aerodinamikai okokból van rá szükség (hogy jobban és irányíthatóbban repüljön a rakéta).

CSILLAGKÖZI TÖRÜLKÖZŐ

Ezenkívül az autó műszerfalán elhelyezték az autó miniatűr mását, amiben az űrruhás baba miniatűr mása ült. A műszerfalon lévő kijelző a „Don't panic!", vagyis a „Ne ess pánikba!" kiírást mutatta, Douglas Adams Galaxis útikalauz stopposoknak című könyvének híres mondatát idézve. A kesztyűtartóba tettek egy törülközőt is, mivel a könyv szerint a törülköző a leghasznosabb tárgy, melyet egy galaktikus stoppos magánál tarthat. A kocsiban továbbá egy speciális lemezen megtalálható Isaac Asimov Alapítvány trilógiája is. A cég már fejleszti következő rakétáját. A BFR (Big Falcon Rocket, Nagy Falcon Rakéta) a tervek szerint 106 méter magas, 4400 tonnás lesz, 150 tonnát képes a Marsra szállítani, és már alkalmas lesz a Marsra szállásra is. A tervek szerint két ilyen rakétát küldenek 2022-ben a vörös bolygóra, személyzet nélkül, csupán alapanyagokat és ellátmányt szállítva. 2024-ben pedig négy ugyanilyen rakétát szeretnének kilőni, melyből kettő már embereket is szállítana. Miért utazunk hát a Marsra? Nem tudjuk. Kolumbusz Kristóf azt hitte, Ázsiába érkezik, ha nyugatra hajózik, ehelyett felfedezett egy új kontinenst. Nem tudhatjuk, mit fogunk találni ott, ahova megyünk, mielőtt megérkeznénk. Mégis elindulunk, el kell indulnunk. Az emberiség történetét a felfedezés hajtja előre, az ismeretlen keresése. Addig csupán fantáziálni lehet. Talán 20 év múlva nyaralót vehetünk a Marson. Talán 30 év múlva, ha rossz az éghajlat nekünk a Földön, elköltözhetünk a Vénuszra. Talán 40 év múlva a Neptunuszon bányászott gyémántok díszítik nyakláncainkat. Nem tudhatjuk. Őseink sem tudták, hová lesz a világ, ha ők előbújnak a barlangból, és köveiket összeütve tüzet gyújtanak. (Kincses Kalendárium nyomán)


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége