2024. március 28., csütörtök

Pető-kurzus kilencedszer

A budapesti Semmelweis Egyetem Pető András Kara a Magyar Nemzeti Tanáccsal karöltve egy újabb fejlesztőpedagógiai kurzust kezdett Zentán.

A résztvevők tartományunk több településéről érkeznek (Horváth Zsolt felvétele)

A résztvevők tartományunk több településéről érkeznek (Horváth Zsolt felvétele)

A november 26-án, hétfőn elindított képzésen ezúttal is három héten keresztül foglalkoznak a rászorulókkal. A kilencedik kurzuson 25-en vesznek részt tartományunk szinte teljes területéről – nyilatkozta Perpauer Attila, a Magyar Nemzeti Tanács Oktatási Bizottságának elnöke, s hozzátette, most is több csoportban folyik a munka. A fejlesztőpedagógusok így foglalkoznak stroke utáni állapotban lévőkkel, Parkinson-kórosokkal, van egy babás csoport is, valamint a délutáni órákban egyéb fejlesztéseket is végeznek, hogy a szülők is megtanulják a különféle mozdulatokat. Perpauer elmondta, külön hangsúlyt fektetnek ezekre az egyéni fejlesztésekre, mivel az ide tartozó gyermekekkel csak a családtagok foglalkoznak, a budapesti Semmelweis Egyetem Pető András Karának a konduktorai pedig segítséget nyújtanak számukra.

A jelenlegi kurzus december 14-én ér véget. A szakemberek a foglalkozások mellett felméréseket is végeznek, amelyekre továbbra is várják az érintettek jelentkezését a 063/788-7417-es telefonszámon.

A budapesti Semmelweis Egyetem Pető András Kara az MNT-vel karöltve 2014 óta szervezi meg tartományunkban azon egyének felmérését és szűrését, akiknek szerzett vagy veleszületett központi idegrendszeri sérülésük van.