2024. április 18., csütörtök

Pénteken Omega-kiállítás nyílik Szentesen

Nagy durranásra készül a szentesi Koszta József Múzeum, az előzetes várakozások szerint országos vonzerővel bíró kiállítást nyitnak meg november 30-án, pénteken. A Gyöngyhajú lány című nagyszabású tárlat felidézi az 56 éves Omega együttes fontos pillanatait az 1962-es alakulástól egészen napjainkig.

A szervetők emellett célul tűzték ki, hogy a tárlat képet nyújtson a 20. század második felének Magyarországáról is. A 950 négyzetméternyi beépített területű kiállításon képeket, posztereket, az együttes tagjainak személyes tárgyait, ruháit, hangszereit láthatja majd a nagyközönség egészen 2019 májusáig.

A három terem az együttes három korszakát mutatja be, ehhez pedig tudatosan, tematikusan válogatták össze a korra legjellemzőbb számokat, amelyeket egybefűzve hallhatnak a látogatók. A közönség az Időrablók című nagylemez 3,65 méteresre nagyított borítóján keresztül léphet be a kiállítótérbe, ahol az első teremben az Omega-játszótér fogadja őket. A gyerekeket itt hangszerek várják, a moziarénában pedig a zenekarról készült dokumentumfilmeket, riportokat vetítik folyamatosan. A kronologikus tematikát követő kiállítás első terme az 1962-es indulástól az Omega Red Star from Hungary című lemezük 1968-as, londoni megjelenéséig tartó időszakról szól. A következő egység a zenekar legsikeresebb korszakát, az 1970-es éveket idézi föl. A Léna-teremben műhó ropog majd a látogatók lába alatt, a kiállítótérben pedig egy százéves orosz szánt, egy trojkát is elhelyeznek majd a dal „akkor még várt, s a trojka szállt a friss havon” sora miatt. Az Új Babilon terem a 80-as évektől a jelenig tartó korszakról szól és ott láthatók majd az együttes legsikeresebb koncertjeinek felvételei is. A tárlatot a múzeum szakemberei állították össze, együttműködve a zenekar tagjaival. Az anyag a tervek szerint Szentes után az országban több helyen is látható lesz majd. A múzeum igazgatója, Farkas László Róbert többek között azt is elmondta, hogy a kiállításnak a múzeumon kívül is lesznek Szentes-szerte kiegészítő programjai.

Az Omega együttest és az őket körülvevő korszakot bemutató tárlatra különleges fényelemekkel, digitális idegenvezetővel és Omega-menüvel készülnek. A különleges, egyedileg programozható ledszalagok és ledlámpák a termek hangulatához igazítják a világítást. A kiállításon debütál egy audio guide, azaz digitális idegenvezető, amely végigkíséri a látogatókat a termeken.


Az Omega tagjainak kedvenc ételeiről kiderült, Benkő László nagyon szereti a kacsacombot pirított zöldségekkel, Csordás Leventéé a somlói galuska, Debreczeni Ferenc a füstölt kolbászos paprikás krumplit preferálja, Földi Albert pedig a borjúpörköltet túrós csuszával. Kóbor János kedvence a brassói aprópecsenye szaftosan, Mihály Tamás a füstölt libamellel készült sóletre szavaz, Minya Vivien a vegetáriánus francia lecsót választja legszívesebben, Szekeres Tamás kedvence a pacal túrós csuszával, Szöllőssy Kati a barbecue oldalast szereti legjobban fűszeres krumplival, Molnár György pedig a főtt kolbászos lecsót.
Az együttes tagjainak kedvenc ételeit a kiállítás időtartama alatt kóstolhatják meg a vendégek, aki pedig kiállítás belépővel megy étterembe, még kedvezményt is kaphat.