2024. március 29., péntek

Habos lázadás

Francia és orosz előadást is láthattunk a Desirén

Szerdán este a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Desiré Central Station nemzetközi regionális kortárs színházi fesztiválján nagy színházi utazásra került sor. Ezen a napon két, nem a régióhoz tartozó ország előadását tekinthettük meg. Elsőként a Jadran színpadon a franciaországi Cécile Loyer Társulat lépett fel A hiány pillanatai című kevés szöveget tartalmazó kortárs tánc- és mozgásszínházi produkcióval. Az előadás koreográfusa Cécile Loyer, a partnerével Eric Domeneghettyvel lépett fel. Cécile Loyer Japánban is folytatott tanulmányokat, és számos elismert táncos-koreográfussal dolgozott. A kétezres évek első felében Nagy Józseffel is elkezdett együttműködni. Nagy József és az általa vezetett orléans-i táncszínház új előadásának is a koprodukciós partnere. A hiány pillanatainak elkészítéséhez Cécile Loyer Jean Eustache a francia újhullám kiemelkedő rendezőjének munkásságát tanulmányozta. A filmrendező képi világa nagy hatást tett rá, ezért úgy döntött, hogy színpadra alkalmazza a közöttiség mibenlétére irányuló kutatásait. Az érzelmes és érzelmekre ható előadás taglalta egyebek közt a valós lét és fikció, az igazság és hazugság, állítás és tagadás, a csend és hangok közti határvonalat.

A következő előadás Oroszországból érkezett és a KDSZ-ben láthattuk, ahol a szentpétervári AKHE Mérnöki Színház a Diktatúra című előadását mutatta be. A képzőművészekből álló színházi társulás nem először lépett fel a Desiré fesztiválon, láthattuk őket 2011-ben is a Mr Carmen című előadással is. A Diktatúra valójában a társulat új játszóhelyének egyéves évfordulójára készült, az új hely lehetőségeit kutatva. Az AKHE tulajdonképpen egy egyedülállóan kaotikus álomszínházat hív életre, amelyben a fizika törvényeivel játszadoznak, tették ezt ezúttal a diktatúra, a hatalom, a szabadság témájának a feldolgozásával. A nézők egy performance-szerű lázadást láthattak a térbeli megkötések ellen. Az AKHE tagjai a KDSZ színpadát is jócskán felforgatták. Amikor felgördült a függöny, a nézők azt vehették észre, hogy a színpadot víz borítja, de nem azért, mert beázott volna a KDSZ, hanem ez is a színpadképet alkotta. A hab a tortán pedig még csak ekkor következett, pontosabban csak hab, de az jókora mennyiségben, jutott belőle a közönségnek is, így a nézők egy sajátos színházi habpartin érezhették magukat. A színészek előbb hosszú deszkákkal foglalatoskodtak, ezekből végül összetákoltak egy óriási csillagot, közben ahova lehetett, felmásztak, és mindvégig szinte akrobatikus, kaszkadőri ügyességgel mozogtak. A Desiré közönségének egy igazán különleges élményben lehetett része.

Holnap 19 és 23 órától a Jadran színpadon a Bitolai Nemzeti Színház bemutatja a Christopher Marlowe Doktor Faustus tragikus históriája című műve alapján és Urbán András rendezésében készült Doktor Faust című előadást. A KDSZ-ben 21 órától Szabó Veronika Queendom című előadását tekinthetjük meg.