Agyonverte öt hónapos csecsemőjét

A fiatal apa letartóztatáskor beismerte tettét

v-ár

2018. november 29., 20:59

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria 

A rendőrség letartóztatta Ferdi Jasari (22) zimonyi férfit, azon alapos gyanú miatt, hogy halálos sérüléseket okozott öt hónapos kislányának. A gyermeket a zimonyi kórház dolgozói próbálták megmenteni, ám sérülései végzetesnek bizonyultak. A belgrádi sajtó arról számolt be, hogy tegnap a bűnügyi rendőrség előállította az apát, aki letartóztatásakor be is ismerte tettét.

Illusztráció: dnevno.rs

A boncolás eredményei alátámasztották, hogy a csecsemő súlyos sérüléseket szenvedett, véraláfutásokat találtak a fején és a karján. Bordái több helyen is eltörtek.

A babát – egyelőre meg nem erősített információk szerint – még a múlt hét közepén vették fel a zimonyi kórházba, november 23-án, pénteken állapították meg a halál beálltát. A leletekben az orvosok megállapították a politraumatizációt, vagyis több szervi sérülés együttes és életveszélyes jelenlétét.

Az édesapát azzal gyanúsítják, hogy ököllel verte kislányát. A Blic a zimonyi szomszédoktól megtudta, hogy a 22 éves férfi egyébként is agresszív viselkedéséről volt ismert. A szomszédok szerint rendszeresen ivott, s amikor érte jöttek a rendőrök, azonnal bevallotta a tettét.

A családnak még egy, valamivel idősebb gyermeke is van.

A mai előállítást követően 48 órás előzetes letartóztatásba helyezték az illetőt. Az előírásoknak megfelelően bűnvádi feljelentést tesznek ellene.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége

Magyar Szó© 2003 - 2019     Impresszum | Adatvédelem | Előfizetés | Kapcsolat | Marketing | Közbeszerzés (Javna nabavka) | Dokumenti i pravilnici

Támogato: Bethlen Gábor alap
ISO9001 sertified
ISO14001 sertified
IQ NET sertified

Development & Hosting by: CNT | Design by: Plakatila