2024. április 19., péntek

Új röntgenkészülék a kórháznak

Jótékonysági akció a Szabadkai Közkórház munkafeltételeinek javítása érdekében

A Szabadkai Közkórház munkafeltételeinek javítása érdekében megszervezett jótékonysági akció kapcsán szerdán fogadást rendeztek a Galleria Hotelben. Az eseményen sajtótájékoztató keretében a kórháznak juttatott adományokról adtak tájékoztatást.

Tóth Valéria, a Phiwa cég igazgatója köszönetet mondott mindazon cégeknek, amelyek csatlakoztak a több éves múltra visszatekintő jótékonysági akciójukhoz, és Bogdan Labannak, Szabadka polgármesterének, hogy a kezdeményezés mögé állt.

Dr. Slobodan Puškar kórházigazgató a jótékonysági akció eddigi eredményeit ismertette.

– 2016-ban digitális Holter EKG-készüléket kaptunk. Ez önmagában nem mond semmit, ha nem tesszük hozzá, hogy az adományozás után, 2017-ben megszüntettük a Holter EKG-s várólistát, és ma már Szabadka Város területén senkinek sem kell várni Holter-vizsgálatra. 2017-ben szintén a Galleria Hotelben megrendezett akcióknak köszönhetően mobil röntgenkészüléket tudtunk beszerezni, amely óriási előnyt jelent a kórház számára. Ez az eszköz a fekvőbetegek számára van előirányozva. Így a fekvőbetegeket nem kell a rögzített készülékhez szállítani, és nem kell az ágyról a tolókocsiba áttennünk őket. Idén az adományoknak köszönhetően egy 1976-ban beszerzett röntgenkészüléket tudtunk lecserélni egy újra. Ezzel az eszközzel jobb röntgenképeket tudunk készíteni kevesebb sugárzás mellett, valamint felgyorsult és javult a diagnosztika. Tanúi vagyunk Aleksandar Vučić államelnök azon kezdeményezésének, amelynek köszönhetően a köztársasági és a tartományi kormány sokkal több eszközt fektet be az egészségügybe. Azt mondhatom, hogy az utóbbi egy, másfél évben több felszerelést szereztünk be, mint az előző tíz évben – nyilatkozta a kórház igazgatója, és elmondta, hogy az elkövetkező hónapokban elkészül a kórház rekonstrukciójának tervdokumentációja, majd tavasszal elkezdődik a kórház teljes felújítása.

Dr. Slobodan Puškar arról is szót ejtett, hogy szerinte az utóbbi időben a médiában gyakran negatív kommentárok jelennek meg az egészségügyi intézményekkel kapcsolatban, ezzel pedig egy rossz kép alakul ki a polgárokban az egészségügyi rendszerről. Szavai szerint a jótékonysági akció és a hozzá hasonló események ellenben pozitív üzeneteket, emberségességet és humanitást közvetítenek a polgárok felé.

A sajtótájékoztató végén Bogdan Laban, Szabadka polgármestere szólalt fel.

Dr. Slobodan Puškar, Tóth Valéria és Bogdan Laban a sajtótájékoztatón (Fotó: Patyi Szilárd)

Dr. Slobodan Puškar, Tóth Valéria és Bogdan Laban a sajtótájékoztatón (Fotó: Patyi Szilárd)

– Nagy megtiszteltetés részese lenni ennek a rendezvénynek. Azzal tudjuk kimutatni a legnagyobb humanitást, hogy mindannyian egy feladat miatt gyűltünk össze, mégpedig azért, hogy segítsünk a legnagyobb egészségügyi intézménynek az észak-bácskai körzetben, a mi Szabadkai Közkórházunknak, amelyhez kétszázezer ember tartozik – mondta a polgármester, és köszönetet mondott minden cégnek, amely adományt juttatott a kórház részére.

A kórház felújításával kapcsolatban Bogdan Laban elmondta, hogy a munkálatok költségei mintegy húszmillió euróba fognak kerülni.

– Azt tapasztalom, hogy több évtized után először fektetnek be folyamatosan ekkora összegeket az egészségügyi intézményekbe, akárcsak az oktatási, szociális és mindazon intézményekbe, amelyek a polgároknak egy méltóságos életet biztosítanak – mutatott rá Bogdan Laban.