2024. április 20., szombat

Élménybeszámoló leporellón és rajzban

Díjazták az MNT osztálykirándulásairól készült képzőművészeti munkákat

A Magyar Nemzeti Tanács osztálykirándulás programjának zárórendezvényére tegnap került sor a szabadkai Majsai Úti Általános Iskolában. Az eseményen 250 harmadikos kisdiák, valamint osztálytanítóik és szüleik vettek részt. Úti célként az iskolák Szabadka és Palics, Újvidék és Pétervárad, Zenta, Nagybecskerek és Aracs, valamint Zombor, Doroszló és a bácsi vár közül választhattak. A kirándulás után a diákok tanítóik irányításával rajzok vagy leporelló formájában örökítették meg élményeiket, és ezeket eljuttatták az MNT székházába.

A tegnapi díjkiosztón elsőként Bognár Beáta, a Majsai Úti Általános Iskola igazgatónője is üdvözölte a jelenlevőket. Hangsúlyozta az MNT kirándulásprogramjának fontosságát, mivel a diákok nemcsak régiónkat, természeti és történelmi örökségünket tekinthették meg, hanem alkalmuk volt barátkozásra is.

Az iskolánkból 34 harmadikos tanuló járta be a Zombor–Bács–Doroszló útvonalat. A szülők, nagyszülők és a tanítók nagy örömmel hallgatták végig a diákok élménybeszámolóit. Minden szervezői munka, fáradozás és támogatás megéri, ha a kirándulásról hazatérő gyermekek mosolygó arcát láthatjuk – hangzott el az igazgatónő beszédében. Szerinte az MNT kirándulássorozata egy olyan lehetőség, amely valamiképpen oktat és szórakoztat, nevel és rámutat, képességet és készségeket fejleszt.

Jerasz Anikó, az MNT Végrehajtó Bizottságának elnöke megköszönte a Majsai Úti Általános Iskolának és az igazgatónőjének, hogy az idén is vállalták a házigazda szerepét, és azt, hogy az MNT kirándulásain készült gyermekrajzok, leporellók is megtekinthetők az intézmény aulájában.

Az MNT harmadik éve valósítja meg ezt a kirándulásprogramot, amely a magyar kormány, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alap támogatása nélkül nem jöhetett volna létre. Ezáltal 74 általános iskola 1624 harmadikos kisdiákjának, 142 tanítójának és pedagógusának volt lehetősége részt venni a tanulmányi kiránduláson – emelte ki Jerasz Anikó.

Petkovics Márta, az MNT Végrehajtó és Oktatási Bizottságának tagja külön köszönetet mondott minden támogatónak, köztük az idegenvezetőknek, a zentai Domus utazási irodának, Perpauer Attilának, az MNT Oktatási Bizottsága elnökének, valamint a Zentai, a Zombori Önkormányzat, a Szabadkai Városi Múzeum munkatársainak. Háláját fejezte ki Brenner Jánosnak, a Forum Könyvkiadó szerkesztőjének és csapatának, amiért elkészítették az Útikalauz című kiadványt. Lapunknak tett nyilatkozatában kiemelte, hogy a jövőben is szeretnék folytatni a programot.

Az ünnepi műsorban a Majsai Úti Általános Iskola tanulói és a Palics Magyar Művelődési Egyesület néptáncosai léptek fel. A képzőművészeti alkotásokat szakmai zsűri értékelte, amelynek tagjai Grubanov Martinek Emília és Turkál Marianna tanítónők, valamint Kanyó Ervin rajztanár voltak.

A rajz kategóriában a képzeletbeli dobogó legfelső fokára Cinkler Dóra állhatott fel, aki a szabadkai Jovan Mikić Á. I. harmadikosa. A második helyet Jurcsák Dániel, a szabadkai Jovan Jovanović Zmaj Á. I. diákja nyerte el. Harmadik helyezett lett Kolozsi Anna a szabadkai Jovan Mikić Általános Iskolából. Különdíjban részesült Szuromi Lara, a zentai Stevan Sremac Á. I. Csokonai Vitéz Mihály kihelyezett tagozatának tanulója, valamint az oromhegyesi Arany János Á. I. diákjai, Bicskei Ramóna, Molnár Csongor és Jerotijević Lazar.

A leporellók versenyében első helyen a szabadkai Jovan Mikić Á. I. harmadikosai végeztek, az óbecsei Sever Đurkić Á. I. tanulóinak munkája második lett. Harmadik helyezett a szabadkai Október 10. Á. I. 3d osztályának alkotása. Különdíjat kapott a topolyai Nikola Tesla Á. I., a Zentai Emlékiskola és a szabadkai Žarko Zrenjanin Á. I. diákjainak munkája.

A szabadkai Jovan Mikić Á. I. harmadikosai jutalomkirándulást nyertek. Agárdi Hajnalka tanítónő elmondta, hogy mindannyian részt vettek a feladatban és különféle képzőművészeti technikákat kombináltak.

A díjakat és az értékes tárgynyereményeket Jerasz Anikó adta át.