2024. április 25., csütörtök

A koldus szeme

Mindennap látom: ott ül egy darab kartonpapíron az önkiszolgáló bejáratánál. Kis papírdobozba gyűjti a pénzt. Tíz-húsz dinárosok vannak benne mindig. Még soha sem láttam, hogy valaki adott volna neki pénzt, de biztosan rajtam kívül is vannak, akik megsajnálják a hatvan-hetven körüli, rendkívül sovány, barázdált arcú és szomorú szemű férfit. Kéregető kezén pergamenhez hasonló a bőr. Nem láttam hova megy haza, de biztosan azon a környéken lakik, amelyiken én.

Egy másik történet: egy meggyötört, madárcsontú negyven körüli nő közelít felém az utcán. Megszólít: adjak neki pénzt, mert nincs mit ennie. Úgy tűnt, igazat mond. Mint ahogyan igaznak tűnt az a nénike is, aki a piac sarkán szólított le. Ezek nem kéregetők voltak, úgy gondolom, éppen akkor tényleg bajban lehettek.

De ugyanezt gondoltam arról az elhanyagolt külsejű fiatalemberről is, aki néhány éve húsvét táján azzal a mesével állított be szerkesztőségünkbe, hogy Horgoson három hónapot ledolgozott, de a gazda nem fizette ki és most nincs pénze, hogy hazautazzon Muzslyára. Arra hivatkozott, azt tanácsolták neki jöjjön a Magyar Szóba, ott biztosan segítenek neki. Segítettünk, sőt még sürgettük is, menjen csak, mert elkési a buszt. Nem csak a menetjegy árát adtuk neki oda, hanem jóval többet, mert azt is mondta, várja otthon a felesége meg az ötéves kisfia. Néhány hónap múlva megtudtuk, hogy ugyanezzel a mesével a szabadkai lakótelepen olyan lakásokba csöngetett be, amelyek csengőjén magyar neveket látott.

(Gergely Árpád illusztrációja)

(Gergely Árpád illusztrációja)

A becslések szerint Belgrádban 2000 gyermek koldul s még legalább ennyi lehet az ország más városaiban. Ha kolduló gyermeket lát az ember, meglágyul a szíve. Lehetetlen eldönteni, hogy maguknak kéregetnek, vagy családjuk, esetleg futtatóik csapták őket ki az utcára. Láttam Szabadkán is hat-hét éves kisfiúkat, tizenéves terhes kislányokat kéregetni. Azt tapasztaltam, hogy valamennyi erőszakos volt. Az utca tehette velük, vagy az az élethelyzet, amiben vannak.

Többször is szemtanúja voltam, amikor a járókelők pástétomot, kenyeret meg joghurtot vettek a két kisfiúnak, vagy egy másik alkalommal egy-egy pizzaszeletet kaptak a járókelők egyikétől. Ott álltam a közelben és hallottam, hogy azt mondták, nem éhesek, inkább pénzt kérnek.

Láttam nyáron, de hideg őszi napokon is kartonon ülő anyát, karjában a csecsemőjével kéregetni. A belgrádi lapok kezdtek foglalkozni azokkal az esetekkel, hogy a babájukkal kéregető anyáknak soha sem sír a gyermeke. S valóban, ha felidézem a szabadkai képeket, én sem hallottam soha felsírni egyetlen gyermeket sem. A babák nyugodtan aludtak, míg az anyuka összeszedte a pénzt.

A fővárosi újságírók kinyomozták, a babáknak, hogy aludjanak, alkoholt vagy kábítószert adnak. Az a szabály, ha „munkaidőben” hal meg a kisbaba, estig ott kell ülni az anyának a csecsemővel a karján. A pénztárcákat ugyanis ez a látvány nyitja meg. Az emberek úgy hiszik, jót cselekszenek, segítenek egy rászorulón.

Szokott-e pénzt adni a koldusoknak?

Igen: 75 (22,45%)

Néha: 147 (44%)

Nem: 112 (33,55%)

Ha pénzt adunk egy kolduló gyermeknek, azzal egy kicsit a saját lelkiismeretünket is megnyugtatjuk, még akkor is, ha nem dicsekszünk vele. Tudjuk, hogy jót tettünk, avagy megvásároltuk a lelki békénket néhány pillanatra. Ám elgondolkodtató, hogy ezzel tulajdonképpen éltetjük a koldulást.

De vajon megszűnik-e valaha is kéregetés?

Nem csak nálunk vagy a szegény országokban, de a világvárosokban is vannak koldusok, Londonban éppúgy mint Rómában. Talán az olasz koldusok a legismertebbek. Olaszországban rengeteg román kéregető van. Catalina Tesar román szociális antropológus évekig kutatta a román koldulás indítékait, gyakorlatát, szervezettségét. Sőt maga is beöltözött koldusnak és kéregetni kezdett, hogy személyesen tapasztalja meg belülről, hogyan néz ki a mindennapi kéregetés.

A kutató azt állítja, igaz ugyan, hogy felosztják a koldusok egymás között a várost (ez Belgrádban is így van), de nem beszélhetünk maffiáról, sokkal inkább „családi vállalkozásról”, ami azt jelenti, hogy a rossz helyzetben lévő családoknak (a szervezést végző családok) felkínálják a koldulás lehetőségét. Aki vállalja ezt, összegyűjtött pénzének egy részét leadja a „gazdának”.

Természetesen létezik koldusmaffia is, amikor rabságban tartják a gyermekeket vagy fogyatékosokat, és üzletszerű koldulásra kényszerítik őket. Úgy működik, ahogyan a szexrabszolgaság. A csendes kéregetés nem számít törvényszegésnek, sem nálunk, sem az európai országok többségében. A koldulásra kényszerítés, azaz az emberi szabadság korlátozása miatt felelnek csupán a futtatók, ha lebuknak.

Szerbiában a közrendről szóló törvény értelmében nem a koldulás tilos, hanem az számít büntetendőnek, ha a koldus veszélyezteti a polgárok nyugalmát és vét a közrend ellen. Ezért 5000-től 10 000 dinárig terjedő pénzbüntetés vagy 30 napos börtön szabható ki. A kéregetés szervezőit, vagy a kiskorú gyerekek felhasználását a kolduláshoz a törvény 50 000-től 150 000 dinárig terjedő pénzbírsággal vagy ennek megfelelően 30–60 napos börtönbüntetéssel sújtja.