A gyerekek legtöbbször és szerencsés esetben a családjukban nőnek fel. A család az elsődleges szocializációs színterük, már születésük előtt is, majd csecsemőkorukban az első ingereket, stimulációkat ott kapják. Nem véletlen, hogy a kutatások egyre inkább figyelemmel kísérik a magzatkorban ért hatások személyiségre gyakorolt hatásait.
A „ne hagyd sírni a babát” és a kötődő nevelés elve is amiatt kezdett teret hódítani, mivel kiderült, hogy az önbizalom, az énkép és a más emberekbe vetett bizalom azokban a korai időkben alakul ki, amire eddig nem is gondoltuk. Kutatják a korai kötődés egészségre gyakorolt hatását, a felnőttkori mentális állapottal való összefüggését.
Így aztán nem meglepő, hogy a gyerek környezetében élő felnőttek, akikkel szoros kapcsolatban él, milyen erős hatással vannak az adott kisgyerek viselkedésére, magatartására, önmagához és a környezetéhez való viszonyára. A családi szocializáció meghatározza az egyén társadalomba való beilleszkedését, egyfajta közvetítőként működik. A szülő-gyerek kapcsolat főbb jellegét leginkább meghatározza a kapcsolat melegsége, a biztonságérzet, a kommunikáció hatékonysága, a mindennapok rutinja. Vagyis hogy a gyerek a családban testi-lelki biztonságban fejlődik-e, megértik-e egymást a szülőkkel, vagy elbeszélnek egymás mellett, és van-e kiszámíthatóság a gyerek mindennapjaiban. Hatással van-e a gyerek a családi eseményekre, vagy csak bábként vonszolják maguk után a felnőttek?
A szakemberek különféle nevelési típusokat különböztetnek meg, például engedékeny, kontrolláló, elfogadó, elutasító, illetve ezek változatai. Nem tekinthetünk a családi szocializációs hatásokra a szülői élethelyzetek, a családi környezet figyelembevétele nélkül. A családon belüli erőszak, a válás, a szegénység, a súlyos betegség, a családi tragédia mind kihatással van a gyerekek fejlődésére.
Az iskolában a legtöbb probléma a gyerekek magatartása és a teljesítményük romlása miatt merül fel. Az esetek legnagyobb hányadában a probléma legtöbbször összetett, és szorosan összefügg a családi szocializációval vagy a család aktuális helyzetével, épp ezért általában nem orvosolható máról holnapra. Ez egy hosszabb folyamat, ami az iskola és a család szoros együttműködését igényli.
A családi szocializáció kihat az iskolai pályafutásra. A családban működő attitűd az iskolázottsággal kapcsolatban kihatással van a gyerek tanuláshoz való hozzáállására is. Például a teljesítményt fontosnak tartó szülők gyereke (akire azért reális elvárásokkal tekintenek) valószínűleg jobb jegyekkel fog tündökölni azokkal a társaival szemben, akiknél a szülők nem tartják fontosnak a kiemelkedő iskolai eredményt. A családokban azonban halmozódik az iskolai sikertelenség is. Az alacsony iskolázottságú szülők valószínűsíthetőbben a gyerekeiktől is azt várják el, hogy mielőbb szakmát szerezzenek, dolgozni kezdjenek. Ezek a gyerekek nyugtalanok az iskolában, mert az egész családi rendszert az iskola kimondatlan feleslegességének érzése hatja át, amit rájuk kényszerítenek. Ahova pontos időre kell menni, felszerelést és megfelelő ruhát venni, ahelyett, hogy hasznosabb dolgokkal töltené a gyerek az időt. Segíthet a földeken, az állatok körül. Ez természetesen nem nyílt kommunikációban történik, de a gyerekben azt az érzést kelti, hogy értelmetlenül iskolába kényszerítik. Ezek a családok éveken keresztül azt élik meg, hogy meg kell felelniük egy olyan elvárásnak, ami számukra teljesíthetetlen. Így aztán évismétlések sorozata után valahol hatodik környékén megállnak, és általános iskolai bizonyítvány nélkül marad a tanuló.
Minden szakember egyetért abban, hogy a család mint elsődleges szocializációs színtér hatásai nagyon erősen megmutatkoznak abban, hogy az egyénnek hogyan alakul a jövője, a személyes kapcsolatai, a karrierje, az életvezetése. És ez már gyermekkorban is megmutatkozik.
