Hősi halottaink kései emlékezete

Mák Ferenc

2018. november 25., 20:47

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

A napokban, 2018. november 11-én emlékeztünk a Nagy Háború eseményeit követő fegyverszüneti megállapodás aláírásának századik évfordulójára. A múlt tragikus eseményeiből okulni képtelen, ezért újra a vesztébe rohanó kontinens egyre fokozódó lármájában illő volt hát az elcsöndesedés, a halottainkra történő emlékezés. Azon a délutánon szinte ontotta magából a csöndet Molnár Tibor zentai levéltáros A bácskai Tisza mente I. világháborús hősi halottai (2015) című, asztalomon heverő vaskos kötete, amely ezrek és ezrek haláláról hozott híreket: a minden korábbinál véresebb háború 661 000 magyar áldozata közül 3616-an származtak a mi régiónkból, Horgos, Martonos, Magyarkanizsa, Zenta, Ada, Mohol, Péterréve, Óbecse és Bácsföldvár dermesztő rémületben szórta szét fiait az európai harcmezőkön. S nekünk, az áldozatok kései leszármazottainak évszázadnyi idő során nem volt szabad elsiratni apáinkat-nagyapáinkat, a vesztes háború hősei emlékét nem illette gyász, részvét és könnyhullatás. Pedig diadalt és koszorút érdemlő hősök voltak valamennyien, akik fogcsikorgatva, vérrel és verejtékkel tettek kísérletet hazájuk, a történelmi Magyarország megmentésére.

1914. június 28-án a szarajevói merénylet híre – a korabeli sajtó tudósítása szerint – délután négy és öt óra között érkezett szülővárosomba, Óbecsére, s a királyi gyilkosság eseménye alaposan megzavarta a vasárnapi pihenőben lévő embereket, „felzaklatta az idegeket”, és az emberek csoportokba verődve a „levertség gyászos hangján” tárgyalták a töredékesen kapott híreket. Mindenki az utcára, a város forgalmas helyszíneire igyekezett. Másnap, hétfőn a belvárosi római katolikus, kedden délelőtt pedig a görögkeleti templomban tartatott gyászistentisztelet, ahol a gyászoló közönség soraiban megjelent a járásbíróság, szolgabíróság, posta- és távirdahivatal és a községi elöljáróság tisztikara. Ezt követően lázas izgalomban teltek a napok, mindenki érezte, valami nagy, sorsfordító dolog van készülőben.

Egy hónappal később, 1914. július 28-án a monarchia átnyújtotta a Szerbiának szóló hadüzenetet, s még ugyanabban az órában a magyar királyi kormány kiáltványt intézett a magyar néphez, hangsúlyozva: „A cselekvés órája ütött. Egy szebb, jobb, boldogabb jövő alapját vethetik meg az áldozatkész hazafiúi hűség cselekedetei.” A katonaság mozgósítását a hadüzenet átadása előtt egy nappal, július 27-én az Osztrák–Magyar Monarchia egész területén elrendelték. Óbecse lakossága erről már a kora reggeli órákban értesült, a városháza oszlopaira, s a templomajtókra zöld és piros színű plakátokat szögeztek ki, amelyen ott állt a felszólítás: a tartalékosoknak 24, a népfölkelőknek pedig 48 óra alatt be kell vonulniuk csapattestükhöz. Azon a napon két dobos is járta a külváros utcáit, s hangos szóval vitte hírül az eseményt. Másnap, július 28-án azután megkezdődött a bevonulás. S a kései számvetés szerint a négy évig tartó háborúban az óbecseiek közül 389-en haltak hősi halált Szerbiában, Doberdónál, vagy a lengyel mezőkön; magyarok és szerbek, reményteli fiatalok és többgyermekes családapák.

Molnár Tibor A bácskai Tisza mente I. világháborús hősi halottai című hatalmas munkájának bevezetőjében 1867-től, a magyar–osztrák kiegyezés pillanatától követi nyomon a monarchia hadseregének létrejöttét, katonai erejének felépítését, fegyverzete kialakulásának folyamatát. A Tisza mente városainak és lakosainak hadköteles férfiai a szabadkai 86. császári és királyi gyalogezred kötelékébe tartoztak, míg Csongrád, Csanád és Torontál vármegye férfiainak hadi szolgálataira a szegedi 46. császári és királyi gyalogezred tartott igényt.

A Tisza mente bevonultatott katonáit a vasúti szerelvények százával szállították Szabadkára a 86-os gyalogezred számára kijelölt kaszárnyákba. „Általában a hangulat Szabadkán lelkes – számolt be az eseményekről az Óbecsei Újság. – Még azok is, akiknek családi vagy üzleti és egyéb tekintetből terhes s hátrányos a bevonulás és csapatszolgálat, megnyugodtak, s mindannyian azon a véleményen vannak, hogy ennek így kell lennie, s inkább legyen már egyszer – ha áldozatok árán is – végleges rend, mintsem, hogy az ember évről évre újabb és újabb mozgósításoknak legyen kitéve.” Szabadkán ünnepi volt a fogadtatás, a 86-os gyalogezred zenekara a szerelvények érkezésekor szakadatlanul a Rákóczi indulót, 48-as katonadalokat és Kossuth-nótákat játszott, miközben a tartalékosok – ki őszinte lelkesedéssel, ki a lelke mélyén rejtegetett szorongással – hosszú sorokban vonultak a kaszárnya felé.

Közülük, s az őket követők közül 3616 ember gyászos pusztulásáról – hány ezred, hány zászlóalj, hány szakasz? – már csak a halotti anyakönyvek szolgáltatnak híreket. Molnár Tibor kiemelkedő jelentőségű történeti műve szerint az adai Ádámi János népfölkelőtől a gyalogosok, katonák, hadapródok, hadi munkások és honvédek sorába ugyancsak népfölkelőként mozgósított zentai Zsíros Károlyig beláthatatlan a sora a hadba parancsoltaknak, akiknek kései emlékét a rezsimek változásainak bizonytalanságában az itthon maradott hozzátartozók egészen mostanáig rejtegetve őrizték.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége