2024. április 20., szombat

A biztonságosabb közlekedésért

Kishegyes község önkormányzata gyermeküléseket adományozott a szülőknek – Közlekedésbiztonsági szakemberek tartottak előadást
Az önkormányzat 40 gyermekülést vásárolt ( Lakatos János felvétele)

Az önkormányzat 40 gyermekülést vásárolt ( Lakatos János felvétele)

A kishegyesi önkormányzat képviselő-testületi termében Marko Lazić, Kishegyes község polgármestere, Szűgyi István, a községi képviselő-testület elnöke és Zoran Vujinović, a községi közlekedésbiztonsági tanács tagja fogadták azokat a szülőket, akik gyermekülésre pályáztak az önkormányzatnál. Az akció keretében összesen 40 biztonsági gyermekülést osztott ki az önkormányzat.

Zoran Vujinović az egybegyűlt szülőknek elmondta, hogy valamilyen formában mindannyian résztvevői vagyunk a közlekedésnek, amely során gyakran történnek balesetek. Sajnos, sok esetben ezek súlyos következményeket vonnak maguk után, legrosszabb esetben halálos áldozattal is járhatnak, de előfordulnak tartós sérülések is. Mindez nagy terhet ró az áldozatok és környezetük vállára, valamint a társadaloméra is, fogalmazott. Ennek elkerülése érdekében az önkormányzat közlekedésbiztonsági tanácsa különböző lépéseket foganatosított, főként a két legveszélyeztetettebb kategória: az idősek és a legfiatalabbak irányába.

– A mostani akció a legfiatalabbakra, a gyermekeinkre irányul, az ő biztonságukat szeretnénk javítani a közlekedés során. Ennek érdekében az önkormányzat 40 gyermekülést vásárolt és adott át a községbeli szülőknek – mondta Vujinović.

Az ülések átadását megelőzően közlekedésbiztonsági szakemberek tartottak előadást az egybegyűlt szülőknek.

Tomislav Petrović, a Szerbiai Közlekedésbiztonsági Ügynökség képviselője felvázolta, hogy a kimenetel szempontjából mekkora különbségek lehetnek, ha valaki a biztonsági előírásoknak megfelelően vagy nem megfelelően közlekedik.

Tomislav Petrović a szabálytalan közlekedés veszélyeiről (Lakatos János felvétele)

Tomislav Petrović a szabálytalan közlekedés veszélyeiről (Lakatos János felvétele)

Arra is rávilágított, hogy a legtöbb súlyos baleset épp a nyári szünidőben éri a gyerekeket, mert a szülők ekkor viszik őket nyaralni, kirándulni.

A szülők az autóban magukat bekötik biztonsági övvel, viszont a gyereküket nem teszik gyermekülésbe. Ez azt jelenti, hogy a saját életüket óvják, viszont gyermekükét nem, mondta el előadásában Marijana Jovanović, a Közlekedésbiztonság Népszerűsítő Központ elnöke. Jovanović azt is szemléltette, hogy egy baleset kimenetele sokkal, de sokkal enyhébb lehet, ha a gyermek gyermekülésben utazik. Előadása végén a szülőknek bemutatta, hogy hogyan kell helyesen és biztonságosan használni a gyermekülést.

*****

Községnapi díszülés

Kishegyes 1959. november 26-án vált hivatalosan önálló községgé, miután a három falu, Kishegyes, Szeghegy és Bácsfeketehegy elöljárói úgy döntöttek, kiválnak a topolyai járásból, és nem óhajtanak Óverbász közigazgatása alá sem kerülni. Az 59 évvel ezelőtti esemény fontos mérföldkőnek tekinthető Kishegyes község önálló fejlődésében. Erre a napra emlékezve nyilvánították november 26-át a község napjává. Hétfőn, a község napja alkalmából 11 órai kezdettel tartja ünnepi díszülését a kishegyesi képviselő-testület.