2024. március 29., péntek

A tisztább és zöldebb iskolákért Vajdaságban

Az idei évtől a szenttamási Jovan Jovanović Zmaj és a turiai Petar Drapšin Általános Iskola is bekapcsolódott a Tisztább és zöldebb iskolákért Vajdaságba programba. A program már tíz éve sikeresen működik, fő célja elősegíteni a tanulók környezettudatos magatartásának, életvitelének a kialakítását.

‒ A programban a Vajdaság területén működő  állami és magán oktatási intézmények vehetnek részt, azaz az iskoláskor előtti intézmények, az általános és középiskolák. Ezért miután az iskola címére megérkezett a meghívás a programban való részvételre, úgy döntöttünk, hogy csatlakozunk, hiszen évek óta számos természetvédelmi tevékenységet folytatunk, és növekszik az ökológiai kultúra szintje diákjaink körében – mondta  Vörös Adrianna, a szenttamási Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola biológia szakos tanárnője, az iskola környezetvédelemmel foglalkozó csoportjának vezetője.

‒ A novembertől 2019 májusáig  terjedő időszakban számos ökológiai akciót tervezünk, papírgyűjtést,  műanyagpalackok és -kupakok gyűjtését, az iskolai terek zöldebbé tételét, a fiatalabb és idősebb diákok számára a különböző kreatív műhelyek megszervezését és egyéb, a környezetvédelemmel kapcsolatos akciókat. Néhány iskoláskor előtti intézménnyel is szeretnénk felvenni a kapcsolatot, valamint a faiskolákkal és a helyi közösséggel is. A korábbi évekhez hasonlóan célunk a diákok és a polgárok ökológiai tudatának növelése, valamint a szelektív hulladékgyűjtés tekintetében a környezetvédelem, az energiamegtakarítás stb. Ezúton is kérjük a polgárokat, hogy lehetőségeikhez mérten kapcsolódjanak be az általunk kezdeményezett akciókba, és bátran válaszoljanak a körkérdést készítő fiatal ökológiai témákkal foglalkozó újságírók kérdéseire, hogy hogyan tehetnék még tisztábbá, szebbé környezetünket – hallottuk a Csiga-bigi szakkör vezetőjétől.