2024. április 20., szombat
ZOMBOR

Kifosztották a ruhagyűjtő konténert

A kibelezett konténer (Fotó: Fekete J. József)

A kibelezett konténer (Fotó: Fekete J. József)

Bölcs ötletnek tűnt néhány évvel ezelőtt a használtruha-gyűjtő konténerek fölállítása a város több pontján. A szerkezeten olvasható fölirat pontosan eligazította a fölhasználókat, hogy csupán tiszta, megfelelően összehajtott ruhaneműt szabad elhelyezni a konténerben, amelyből a bizonyos kallantyú lenyomása után már nem vehető ki semmi. Vagyis ezek a fémládák nem arra szolgáltak, hogy bárki szabadon válogathasson a mások számára fölösleges ruhanemű között.

Az Újszelencse lakótelepen elhelyezett konténer mellett viszont hamarosan halmokban állt a használt ruha. Nem tudni, hogy megtelt-e a fémszekrény, vagy egyesek úgy gondolták, hogy a rászorulók a kupacból annyi ruhát vihetnek el amennyire szükségük van, vagy esetleg lusták voltak az utasítás alapján elhelyezni a holmit.

A legújabb információk szerint a legszűkebb városközpontban, a Szentháromság plébániatemplom és a zöldségpiac sarkán álló ruhakonténert kifosztották, eltűnt a szerkezet fémajtaja, a dobozban csak némi szemét maradt. Nehéz elképzelni, hogy olyasvalaki tette, akinek szüksége volt a benne tárolt ruhákra. Sokkal inkább garázdaságnak tűnik a dolog, ebből kifolyólag a ruhagyűjtő konténer többé soha nem lesz arra használható, amire kitalálták és amiért kihelyezték.