A tanári pálya, főképp, ha jól csinálják, mindig gazdag életutat sejtet, és számtalan kihívást rejt magában.
Szabó Eszter és Barsi Márta a zentai könyvbemutatón (Szögi Csaba felvétele)
Az igazi tanár nem csupán oktat, hanem nevel is, és nem csupán a tárgyára fókuszál, hanem alapvetően az életre is felkészíti a jövő nemzedékeit. Ha minden pedagógus így fogná fel a munkáját, akkor hamarosan egy szebb és jobb világ lenne kibontakozóban.
Szerdán este a Zentai Alkotóházban bemutatták Barsi Márta nyugalmazott fizika–kémia szakos tanárnő Lelkemből című önéletrajzi kötetét, amely a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet gondozásában jelent meg memoársorozatának részeként. A szerzővel egykori kollégája, a mára szintén nyugállományba vonult magyar nyelv és irodalom szakos tanárnő, Szabó Eszter beszélgetett, akivel a mai napig szoros baráti viszonyt ápolnak. Az eseményt rendkívül nagy érdeklődés övezte, minden generáció képviseltette magát, az alkotóház nézőterét teljesen megtöltötték a szerző barátai, ismerősei, volt diákjai és kollégái.
„A nemzet napszámosaként szeretnék egyszerűen, méltón írni családomról, magamról… szép és szomorú emlékek, emléktöredékek sorakoznak az emlékezetemben…” – vallja a szerző a munkája elején, az est kezdetén pedig azt is elárulta, nyugdíjba vonulása után úgy érezte, hirtelen üressé vált az élete, és ezt az ürességet betöltendő, késztetést érzett az alkotásra. Először elkezdett irkálni „csak úgy”, nem tudván még, mi fog az egészből kisülni, aztán amikor a fiókok mélyéről előbukkantak régi jegyzetek és fotók, ezek egyre-másra előhívták a régi emlékeket – így lassanként egy memoárkötet kezdett körvonalazódni tolla nyomán. Barsi Márta bevallotta, számára terápiás hatással is bír az írás, ezért továbbra is műveli.
A szerző meséi és felolvasásai nyomán felelevenedtek a tornyosi gyermekévek, amikor húgával máris iskolásdit játszottak a legszívesebben; a faluról Zentára, majd Szabadkára való költözés, ahol a közép- és felsőfokú tanulmányait végezte; az ebből fakadó elszakadás fájdalmai és nehézségei; az első tanári állás Oromhegyesen, amit a felsőhegyi és tornyosi, végül a zentai követett, az Emlékiskolában, melyet nyugdíjba vonulásáig már nem hagyott el. Közben betekintést nyerhettünk családalapításának történetébe is, hallottunk az első szerelemről, az ezt követő házasságról, a gyermekvállalásról… De a tanárnő életében soha nem különült el élesen hivatás és magánélet, az est folyamán is folyton oda tért vissza, hogy a tanári pálya szépségeit és dicséretét zengje.
