2024. március 28., csütörtök

Hétvégén is Desiré!

Szombaton kiállításmegnyitó és két előadás, vasárnap három produkció

Pénteken este elkezdődött a Kosztolányi Dezső Színház tizedik, jubiláris Desiré Central Station nemzetközi regionális kortárs színházi fesztiválja. December 1-jéig a színházkedvelő közönséget érdekfeszítő programok várják Szabadkán.

Az első Desiré akadémia programjára szombaton 11 órakor kerül sor: Iztok Kovač és Nagy József koreográfusok közreműködésével.

Szombaton 18 órakor a Kortárs Galériában 10 éves a Desiré Central Station fesztivál címmel megnyílik Molnár Edvárd fotóinak a kiállítása. A fesztivál egy évtizedét összefoglaló kiállítást Lovas Ildikó, Urbán András és Francia Gyula méltatják. A megnyitón fellép Alenka Ponjavić Vojnić szopránénekesnő és a Garden Quartet.

A fesztivál programja 19 órakor a Jadran színpadon folytatódik, ahol a brioni Ulysses Színház bemutatja az Euripidész műve alapján, Lenka Udovički által rendezett Bakkhánsnők című előadást. Ezt követően a KDSZ-ben 21 órától a brezovicai Tisztavizű Patakok Családja Intimitás című előadását tekinthetik meg az érdeklődők. Vasárnap három produkció lesz, 17 órától a Kortárs Galériában a zágrábi MONTAЖ$TROJ mutatja be Zlatko Paković szerzői és rendezői munkáját, a KRLEЖA, avagy mi közünk a zászlókhoz, vagy a zászlóknak hozzánk, hogy sírjunk értük című előadást. Ezután 19 órakor a Jadran színpadon a ljubljanai Szlovén Ifjúsági Színház lép fel a Lars von Trier filmje alapján, Nina Rajić Kranjac rendezésében készült Idióták című előadással. Ez követően 21.30-tól a KDSZ-ben a szlovén Moment és a Zavod EN-KNAP mutatja be a HŐS 2.0 – Az előadások előadása című produkciót. Szerzők és előadók: Uroš Kaurin és Vito Weis. A Desiré akadémia közreműködője vasárnap 11 órakor Lenka Udovički rendező.

A Desiré akadémián a jövő héten filmvetítésekre is sor kerül. Hétfőn 17 órától a Srbenka című filmet tekinthetik meg az érdeklődők a Lifka Sándor Art moziban, ugyanitt december 1-jén 16 órától pedig a Liberation Day Laibach-filmet. A nagy érdeklődésre való tekintettel pénteken kétszer játsszák a Bitolai Nemzeti Színház, Urbán András rendezésében készült Doktor Faust című előadását. A produkciót 19 és 23 órától lehet majd megtekinteni a Jadran színpadon.