2024. április 16., kedd

A magyarok jogvédelme a Kárpát-medencében

A Kisebbségi Jogvédő Intézet éves konferenciája Budapesten

Immáron hat éve, hogy megalakult Budapesten a Kisebbségi Jogvédő Intézet, s kezdettől fogva szokás, hogy az év végén többnapos konferenciát rendezzenek, hogy láthassák, hol tartanak. Ezúttal erre november 22-én és 23-án kerül sor a budapesti Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának II. János Pál pápa termében.

Csóti György, az intézet igazgatója lapunknak elmondta, hogy a ma kezdődő tanácskozásnak kettős célja van, az egyik, hogy neves, nemzetpolitikával foglalkozó politikusok és jogtudósok beszámoljanak európai kiterjesztéssel a magyarországi és Kárpát-medencei kisebbségjog-védelmi kérdéskörről, a másik pedig az eredeti gondolat, amely szerint minden év végén találkozzanak a Kisebbségi Jogvédő Intézet partnerei, akik a környező országokból sereglenek össze a magyar fővárosba.

– Az első napon neves politikusok fognak nemzetpolitikai kérdésekről beszélni, Potápi Árpád János államtitkár úr, Szili Katalin miniszterelnöki megbízott asszony vagy Csáky Pál úr, az EP képviselője, valamint jogtudósok adnak elő alkotmányos és közjogi kérdésekről, mint Varga Zs. András, a PPKE JÁK tanszékvezető egyetemi tanára és Imre Miklós, az NKE ÁKK intézetvezetője. Pénteken pedig a KJI külhoni, a környező országokból érkező magyar partnerei vesznek részt a konferencián, hogy beszámoljanak az eltelt egy esztendő eredményeiről és eredménytelenségeiről. Igen, igen! Az eredménytelenségről is, mert abból is lehet tanulni. Ki milyen sikert ért el, azt hogyan érte el, mindez nagyon fontos, de azt is lényeges tudni, hogy mi volt az, amiben sikertelenek voltak, mi annak az oka, háttere. Egyfajta eszmecsere után mindig lehet kérdezni, hozzászólni a felvetődő problémához, és megvizsgálni a szóban forgó ügyet, hogy mi hogyan alakult, és miért éppen így. Ezt nevezem én tapasztalatcserének. Valamennyi állandó partnerünknek kötelező a részvétel, így itt lesznek a Bellyéről, Beregszászról, Pozsonyból, Érsekújvárról, Kolozsvárról, Nagyváradról, Sepsiszentgyörgyről, Marosvásárhelyről, Óbecséről, Temerinből, Újvidékről, Szabadkáról és Székelyudvarhelyről a résztvevők. Nemcsak a sikereket, hanem a sikertelenségeket is számba véve építjük tovább a kapcsolatainkat, és ápoljuk az együttműködést, mert fontos számunkra, hogy legyen folytonos kapcsolat a különféle régiók kisebbségei között – mesélte el lapunknak Csóti György igazgató.