2024. április 19., péntek

A kistermelők diszkriminálása

A mezőgazdasági termelők részére minden új termelési ciklus kezdete egy új szerencsejáték kezdetét jelenti. A várható időjárás megjósolhatatlan, ezáltal pedig a terméseredmény, és így a termelési idényben megtermelt haszon is. Ami viszont biztos, hogy az említett haszonból ki kell vonni a különféle adókat, járulékokat, például a vízlecsapolási illetéket, a földadót, és nem utolsósorban a kiadások sorát „gazdagítja” a kötelező egészség- és nyugdíjbiztosítás, vagyis a Köztársasági Nyugdíj- és Rokkantbiztosítási Alapnak fizetendő összeg. Utóbbi minden termelő esetében egységesen 96 000 dinárt tesz ki egy évre, függetlenül attól, hogy az adott mezőgazdász egy, tizenöt vagy éppen száztizenöt hektáron gazdálkodik.

Ezen igazságtalan rendszer ellen emelte fel a hangját több kistermelő képviseletében Blaško Temunović.

(Gergely Árpád illusztrációja)

(Gergely Árpád illusztrációja)

Lapunk kérdésére Temunović elmondta, hogy az ezen előírás elleni küzdelme 2014-ben vette kezdetét, amikor egy, a szabadkai Szabadegyetemen megtartott fórumon szembesültek azzal, hogy számos kistermelőnek gondot okoz az előírt összeg befizetése. Akkor Szabadka Város területén aláírásgyűjtésbe kezdtek annak érdekében, hogy változzon meg az elszámolási rendszer, illetve, hogy a kistermelők korábban felhalmozódott adósságát töröljék el. Az akció során 2000 aláírást sikerült összegyűjteni, de változást nem sikerült elérni. Temunović több minisztérium képviselőivel is kapcsolatba lépett, és elmondása szerint a mezőgazdasági minisztérium illetékesei egyetértenek abban, hogy változtatásra van szükség ez ügyben, viszont a megváltoztatásában a Pénzügyminisztérium az illetékes, amely azonban a befizetendő összeg elszámolásakor nem hajlandó az úgynevezett kataszteri jövedelmet venni alapul, amit a termesztett növényi kultúra határozna meg. Temunović a problémával az Európai Unió illetékes bizottságát is felkereste, ahonnan októberben választ is kapott. A válaszlevélben megállapítják, hogy az ilyen elszámolási rendszer igazságtalan és diszkriminatív a kistermelőkkel szemben, és az uniós csatlakozási tárgyalások során ezen kérdéssel is foglalkoznak majd az illetékesek.

Blaško Temunović (Fotó: Benedek Miklós)

Blaško Temunović (Fotó: Benedek Miklós)

Temunović nyilatkozatában kitért arra, hogy ő a magyarországi mintát tartaná követendőnek, hisz az a termelők bevételei alapján határozza meg a kötelező adók és járulékok összegét, és az egészségügyi biztosítást a termelő bármikor megszakíthatja és újraindíthatja. Beszélgetőpartnerünk elmondása szerint egy igazságosabb elszámolási rendszer nagyban hozzájárulna ahhoz, hogy a fiatalok itthon maradjanak és esetleg tovább vigyék szüleik kisgazdaságát.