2024. április 19., péntek

A négyesből ötös lehet

Zverev jó úton halad (Fotó: Beta/AP)

Zverev jó úton halad (Fotó: Beta/AP)

Csaknem egy teljes évtizede létezik a férfiteniszben a nagy négyes elnevezés, amely alatt Roger Federer, Rafael Nadal, Novak Đoković és Andy Murray uralmát értjük. Ez a kvartett nyerte el a rangos titulusok jelentős részét, a többieknek pedig csak morzsák jutottak. 2015-ben úgy tűnt, új játékos csatlakozik hozzájuk, és Stan Wawrikával együtt már nagy ötösről beszélhetünk, a svájci azonban csak nagyon rövid ideig villogott, s bár három Grand Slam-tornát nyert, mégsem lett az előkelő társaság teljes jogú tagja. Világos volt, hogy előbb-utóbb valaki megbolygatja a nagy négyes sorait, bár sokan azt vallották, hogy amíg ezek pályán lesznek, fölényüket senki sem lesz képes megtörni.

Ha a dolgok az eddigi ütemben haladnak, nemsokára már valóban nagy ötösről beszélhetünk, mert a 21 éves német Alexander Zverev az elmúlt két idényben már bizonygatta, hogy képes lesz felvenni a versenyt, és ő lehetne a tenisz jövendő világelsője, esetleg egy újabb éljátékoscsoport vezéregyénisége.

Hogy létezik-e valóban olyan képességű újonccsoport, amely nemsokára felválthatná a mai nagy négyest, arról egy másik alkalommal szólunk, most viszont Zverev a téma, annak tükrében, hogy mit ért el máris a teniszben, és ez összevethető-e azzal, amit az ő korában a nagy négyes tagjai felmutathattak. Mivel a számok nem hazudnak, mielőtt rátérnénk az adatokra, azonnal szögezzük le, hogy Zverev valóban jogos jövendőbeli trónkövetelőnek tekintheti, esetleg azt is mondhatjuk, hogy vele a nagy négyes nagy ötössé alakult.

Zverev 21 évesen és 212 naposan nyerte meg az évzáró mestertorna döntőjét, amivel pályafutása 10. ATP-serlegét vehette át. Van még három 1000-es tornája, GS-t még nem nyert, legjobbja a ranglista 3. helyezése, győzelmi aránya pedig 175:89.

Azt hihetnénk, hogy ez nem sok a nagy négyes tagjaihoz képest, de nem egészen így van. Az ő korában ugyan Nadal sokkal, Đoković pedig valamivel sikeresebb volt, viszont Zverev túlszárnyalta azt, amit a 21 éves és 212 napos Federer és Murray fel tudtak mutatni.

Nadal ebben a korban ugyanis már huszonhárom tornát nyert, három GS-t, kilenc 1000-es tornát, 2. volt a ranglistán 254:66-os győzelmi aránnyal, míg Đoković mérlege tizenegy tornagyőzelem, egy GS, három 1000-es torna, 3. hely a ranglistán és 185:68-as győzelemarány volt. Sokaknak meglepő lesz, hogy Federer ugyanakkor csak hat tornagyőzelemnél járt, GS nélkül, mindössze egy 1000-es tornával, csak negyedik volt a ranglistán 178:97-es győzelmi aránnyal. Murray-nek nyolc tornagyőzelme volt GS nélkül, két 1000-es diadala, a ranglistán a 4. helyig jutott 155:65-ös győzelmi aránnyal.

Zverev kezdete tehát jó, viszont most következik a neheze. A nagy négyes tagjai ugyanis utóbb – hogy csak két bámulatos adattal támasszuk alá sikereiket – további ötven GS-t nyertek, és együttesen 773 hetet töltöttek a ranglista élén, ami fejenként 193, két hónap híján összesen 15 év. És még tart.