2024. április 19., péntek

A Desiré minden alkalommal ünnep

Urbán András: Nem igazán léteznek hasonló profilú fesztiválok, amelyek elkötelezetten szólnak a színházról és arról a társadalmi valóságról, amelyben élünk

Holnap kezdődik a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház 10. Desiré Central Station nemzetközi regionális kortárs színházi fesztiválja. Az elmúlt kilenc évben a Desirén 131 előadást tekinthettünk meg és 57 Desiré-akadémia programon vehettünk részt, összesen tehát 188 hivatalos programja volt a fesztiválnak. Idén további 18 előadásra és egy koncertre kerül sor, a fesztivált ugyanis zenei fellépések is jellemzik, korábban például Rambo Amadeus, a Dakh Daughters, Ivo Dimchev és Damir Avdić adtak koncertet, idén pedig a rendezvénysorozatot a Laibach zárja. A 10 éves Desiré kapcsán Urbán Andrással, a KDSZ igazgatójával, a fesztivál megálmodójával beszélgettünk.

n Elmúlt egy évtized, hol tart most a Desiré?

– A fesztivál már az első alkalommal kivívta magának azt a pozíciót, ahol máig is tart, de a kezdetekkor még nem tudtuk, hogy mi lesz tíz év múlva. Elvileg ugyanazt tesszük, nyilván bejáródottabban, profibban, de tulajdonképpen ugyanolyan mechanizmusok alapján működik, mint az első fesztivál. Ezt a minőséget és programmennyiséget kellett folyamatosan fenntartani, nagyon ingadozó körülmények közt. Sok függ a költségvetéstől. Előfordult, hogy feleannyi pénzből valósítottuk meg a fesztivált. Az is, hogy kicsit többel gazdálkodhattunk. Ezen a téren sajnos nem tudtunk nagyot előrelépni, amíg a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. nem nyújtott támogatást. Akkortól valamelyest rendeződtek a pénzügyek. A Desiré fesztivál viszont továbbra is önfeláldozó munka eredménye, a KDSZ projektuma, ugyanakkor meghatározó Szabadka kulturális életében, sőt a régióban is. Nem igazán léteznek hasonló profilú fesztiválok, amelyek elkötelezetten szólnak a színházról és arról a társadalmi valóságról, amelyben élünk. A fesztivál szervesen kapcsolódik a KDSZ programjához, repertoárjához, ugyanazok az elvek vezérlik mindkét szálat, nincs egy skizofrén szakadás.

n A tíz év távlatából milyennek látod a fesztivált?

– A Desirének, azt hiszem, sikerült kivédenie az ún. kommerciális igényt, az elmúlt tíz évben enélkül is szinte minden előadást telt ház előtt játszottuk. Nem kellett egy bizonyos szint alá süllyedni, hogy ezt elérjük. Ez egy kiváló csapat érdeme, szintúgy a nézőké is, akik érdeklődőek, nyitottak az újra, vagy legalábbis nem zárkóznak el az újtól. Egyesek erre az időre veszik ki az évi szabadságuk egy részét, sokaknak a Desiré ünnep, és számunkra is az. Egyértelmű, hogy Szabadkán a közönség részéről jó fogadtatásra lelt, szinte korra való tekintet nélkül. A nézőink kora a tizenévesektől a hetven éven felettiekig terjed, és mindenki talál valamit, ami érdekli. Ugyanakkor a Desiré nem egy nagyon színes, tarka fesztivál. Az előadások egy adott koncepcióba vannak foglalva. A stílus és eszköz szempontjából viszont nem határoljuk be. Mindegy, hogy milyen színházi nyelvet használ egy előadás, legyen szó drámai színjátszásról, mozgásról, táncról, énekről, zenés performance-ról, bábszínházról vagy újcirkuszról. A Desirén már mindezekre volt példa. A lényeg, hogy jó előadások legyenek, értéket képviseljenek, érdemben foglalkozzanak a kortárs színházművészettel vagy a társadalommal, a valósággal, amelyben élünk.

n A fesztivál páratlan lehetőséget ad arra, hogy átfogó képet kapjunk régiónk aktuális előadásaiból. Valójában hogyan áll össze a Desiré programja?

– A Desiré koncepciója szabadabb, nem kötelezően reprezentálunk minden régióbeli országot. Nagy hátulütője a fesztiválnak, hogy csak májusban derül ki, mennyi pénzzel rendelkezik, és akkor nagyon gyorsan kell cselekedni. Komoly fesztiválként elvileg már most szerveznünk kellene a jövő évit, de erre nincs lehetőség. Mindig ebben a bizonytalanságban kell evickélnünk, de ugyanakkor úgy vélem, hogy ez nem érződik a fesztivál programján. Egyelőre ezt a térséget tudjuk felölelni, átlátni. Ez eléggé összetett, függ attól, mennyi idő és mennyi pénz áll a rendelkezésünkre. Ahhoz, hogy valaki kísérhesse a külföldi előadásokat, pénzre van szükség, ennek tehát anyagi háttere is van, így ez nagyban magánjellegű fölbuzdulásból történik, míg az előadások alkotóinak vagy színházainak egy része önmaga jelentkezik, hogy jönnének a fesztiválra. Ez valamelyest veszélyes is, mert közben megpróbáljuk nem összekeverni a magánjellegű kapcsolatokkal. Sajnos ez is megtörténik. Több fesztivált láttam amiatt elromlani, hogy elkezdett valamiféle igényeket kielégíteni. Immár nem a fesztivál minősége lett elsődleges, hanem az adott színházak vagy szervezők megegyezései, kapcsolatai. A Desiré nem úgy működik, hogy akiket meghívunk, azok kötelezően visszahívnak bennünket vagy fordítva. Vigyázni kell, hogy ezek a határvonalak ne mosódjanak össze, mert ez általában egy fesztivál minőségének a rovására megy.

n Távolabbi országok produkcióit is megtekinthettük már a fesztiválon. A tervek között szerepel-e jobban kitekinteni a régióból?

– Nemcsak a volt Jugoszlávia térségéről és Magyarországról érkeznek előadások. Nyugat-európai produkciókat is láthattunk, még ha kisebb számban is. Idén is lesz francia táncszínház, de jön egy orosz előadás is. Remélem ez gyarapodni fog a jövőben, mindenképpen szeretnénk továbblépni, nemzetközibbé tenni a fesztivált. Ugyanakkor az előadások, amiket a környező országokból hívunk, szerintem megállják a helyüket nagyobb térségben is. Ezek nem gyengébb minőségű előadások, most épp tapasztalni a térségben egyfajta úgymond belevaló színházi hozzáállást olyan alkotók révén, akik újat tudnak mondani, vagy legalábbis a színházat a legjobb formájában fogják fel. Szerintem a régió összes fontos alkotója megjelent ezen a fesztiválon, személyesen vagy a produkciójával.

n Ami még a Desirét különlegessé teszi, azok a fesztiválpartik, mert jó alkalmat adnak a látottak megvitatására és akár az alkotókkal való találkozásra...

– Kevés olyan fesztivál létezik, amelynek még megvan a fesztiválos hangulata és a vendégszereplés nem merül ki annyiban, hogy a színészek lejátsszák az előadást, megtapsoljuk őket és hazautaznak. Nagyon fontos az emberek közti kommunikáció, a közös időtöltés, a kikapcsolódás és a szórakozás is. A fesztiválok lényege, hogy az alkotók találkozzanak, úgy a helyi közönséggel, mint egymással és a produkciók lejátszásán kívül történjen valami más is. Az előadás utáni találkozókon, partikon megfordulnak az alkotók, a szervezők, a közönség egy része is, és ez egy kötetlen időtöltést eredményez, amely során mindenki jól érzi magát.

n Idén az utolsó előadás a Tünet Együttes Burok című produkciója lesz, amely a szülésről szól. Ezután újjászületik-e a fesztivál?

– Nagyon remélem. Megpróbáljuk összegezni az eddigi tapasztalatokat és ezek alapján egy következő szintre emelni a fesztivált. Igyekszünk új helyszíneket is bekapcsolni, habár Szabadkán siralmas a helyzet a befogatószínházakat illetően. Egy komolyabb technikai felszerelést igényelő előadást nehezen vagy nem is tudunk vendégül látni. Egyelőre szerényebben zajlik, de szeretnénk a Desiré-akadémiát, a fesztivál edukációs, beszélgetős részét is komolyabb manifesztációvá fejleszteni. A fesztiválnak viszont nem kell feltétlenül más irányba fejlődnie. Működőképes a formája és ezt próbáljuk a lehetőségekhez mérten minél jobb programokkal megtölteni. Az embereknek ugyan van erről egy romantikus elképzelésük, de ez is olyan, mint a szülés, sok szenvedéssel és improvizációval jár. Egy ilyen kaliberű fesztivál legtöbb esetben úgy készül, hogy egyesek egész évben csak ezzel foglalkoznak, ezért fizetést kapnak, mi pedig a Desirét a KDSZ projektumaként kezeljük. A KDSZ rendes repertoárja és a Desiré villamosa programsorozata mellett hozzuk létre a Desiré fesztivált is, aminek a létjogosultságát nem igazán lehet megkérdőjelezni, és azt sem, hogy ez sok embernek jelent valamit.