2024. április 19., péntek

Igazgató kontra tornatanárnő

Remélhetőleg rövid időn belül tisztázódik a magyarkanizsai középiskolában kialakult helyzet

A magyarkanizsai Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpontban dolgozó testnevelőtanár, Nevena Stojanov kereste meg szerkesztőségünket azzal a kéréssel, hogy a nyilvánosság elé szeretné tárni történetét. Huszonhét éven át volt az iskola tanára, mígnem nem régiben megkapta felmondását az igazgatótól, dr. Sarnyai Zoltántól, amit alá is írt, tudomásul is vett, ám az még nem lépett hatályba. November 20-án 10 óra 30 perckor bement az igazgató irodájába, hogy kérdőre vonja, miért nincs fűtés a tornateremben, amire választ nem kapott, hanem a tanárnő állítása szerint megütötte őt az igazgató. A tanárnőhöz mentőt hívtak, akik a törökkanizsai pszichiátriára szállították kivizsgálásra. Felháborodásának hangot adva mesélte a történteket, de hangsúlyozta, hogy továbbra is dolgozni szeretne. Az iskolaigazgató a következőket nyilatkozta lapunknak:

– November 20-án az iskolában alkalmazásban lévő viselkedési szabályok megsértése miatt vizsgálatra került sor külső erőforrások bevonásával. Az esemény a tornatanárnőt és engem érint. A részletekről az ügy mostani fázisában nem tudok nyilatkozni, mert folyamatban lévő ügyről van szó, de bízom benne, hogy rövid időn belül tisztázódik a kialakult helyzet és pont kerül ennek a kínos ügynek a végére – nyilatkozta dr. Sarnyai Zoltán.