2024. március 29., péntek
SZENTMIHÁLY

Eredményes évet zárt az MSK

Egy évvel ezelőtt szinte kilátástalannak tűnő helyzetben volt az 1957-ben alapított szentmihályi labdarúgóklub, az MSK gárdája ugyanis mindössze egy pontot szerezve az utolsó helyen zárta az őszi idényt a Nagybecskereki Városi Liga A csoportjában. A klub vezetősége akkor a reménytelennek tűnő helyzet ellenére is úgy döntött, hogy megpróbálják a lehetetlent, és öt új játékost szerződtettek. A rizikós húzás végül is bejött, a vidéki labdarúgókkal megerősített szentmihályi gárda huszáros hajrával nemcsak hogy kivívta a bennmaradást a ligában, de a tavaszi hét győzelemnek köszönhetően a fiúk feltornázták magukat egészen a 8. helyre. A közép-bánátiaknak a jó tavaszi formát sikerült átmenteniük az új idényre is, a 2018/2019-es szezon első felét ugyanis Gulyás Oszkárék a 3. helyen zárták, hét győzelemmel, három döntetlennel és két vereséggel.

Elégedettek lehetünk a 2018-ban elértekkel, hiszen az idén lejátszott huszonhárom bajnoki mérkőzésünkből tizennégyet megnyertünk, és az öt vereségünk mellett volt még négy döntetlenünk is. Elsősorban a védekezéssel és a kapusteljesítménnyel vagyok elégedett, de az előrejátékban sem vallottunk szégyent. Több játékosom is kiegyensúlyozott, jó teljesítményt nyújtott egész évben, közülük is kiemelném gólgyárosunkat, Isak Gabrijelt, aki a tavaszi és az őszi szezonban is tíz gólon felül termelt, valamint Tihomir Jakovljevet, aki az idén minden bajnokin pályára lépett. Rajtuk kívül még kapusunkat, Sekusan Adrijant, a csapatkapitányi karszalagot viselő Gulyás Oszkárt, a csatár Tóth Ervint és a védő Makán Adriánt is dicséret illeti egész éves teljesítményéért” értékelte lapunknak a 2018-as évet Rúzsa Tibor, az MSK tordai illetőségű vezetőedzője, aki elmondta még, hogy csapata hálás lehet a szurkolóknak is, akik egész évben nagy számban látogattak ki a szentmihályi együttes meccseire.

A 61 éves múltra visszatekintő bánáti egyesület mindenképpen szeretne dobogón végezni az idény végén, akkor ugyanis osztályozót játszhatnának a magasabb rangfokozatba, a Nagybecskereki Körzeti Ligába való feljutásért.