2024. március 28., csütörtök

„A tűzcsóva összeforrasztott”

A VMSZ elnöksége és tanácsa egységes a Magyar Mozgalom Pásztor Istvánnak címzett bírálata kapcsán

A tűz egyik tulajdonsága az, hogy mindent felemészt, ami az útjába kerül, másik ismérve viszont az, hogy összeforraszt – emelte ki mai sajtótájékoztatóján Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, reagálva Joó Horti Líviának a Magyar Mozgalom elnöksége nevében írt levelére. A levelet tűzcsóvának szánták, amelynek a szándék szerint fel kellett volna emésztenie a VMSZ pártközösségét, ehelyett azonban még szorosabbra fűzte a VMSZ elnökségének és tanácsának az egységét, illetve a párton belüli bajtársiasságot – értékelte Pásztor István. A szóban forgó levelet november 14-i dátummal címezték a VMSZ elnökének. A dokumentumot a VMSZ elnöksége hétfőn este vitatta meg. A sajtótájékoztatón a VMSZ elnökségének és tanácsának a képviselői is részt vettek.

A VMSZ elnökségének és tanácsának a képviselői a sajtótájékoztatón (Pesevszki Evelyn felvétele)

A VMSZ elnökségének és tanácsának a képviselői a sajtótájékoztatón (Pesevszki Evelyn felvétele)

Pásztor István kiemelte, azért tartotta fontosnak a levél megvitatását a párt szervein belül, illetve az arról kialakított álláspont sajtótájékoztató keretében történő ismertetését, mert a levél nemcsak róla, a pártelnökről szól, hanem az elmúlt évek tevékenységéről is. A levelet valóban neki címezték, ám megszegve a levelezés minden szabályát, azt más fogadóknak is eljuttatták, nyilvánossá téve a tartalmát, ezért nem lehet rá úgy reagálni, mint azt normáliséknál teszik, azaz válaszlevél megírásával – mondta a folytatásban a VMSZ elnöke.

– A levél tárgya a magyar nemzeti tanácsi választások értékelése. A döbbenetes tartalmú, mindenkit megsértő levél azt bizonyítja, hogy szinte annyira gyűlölnek engem, mint amennyire önmagukat imádják. Az is biztos, hogy jobban utálnak engem és a VMSZ-t, mint amennyire szeretni képesek saját közösségüket. Ha nem így volna, akkor nem folytatnák ezt a rombolást. A levél ugyanannyira eklektikus, mint amennyire a szervezet is, amelyik írta. 19 olyan témát sorolnak fel ebben a rövid levélben, amiért szerintük a VMSZ és én vagyunk a felelősek – fogalmazott Pásztor István.

A VMSZ erélyesen elutasítja a Joó Horti Lívia kézjegyével ellátott levél állításait – nyomatékosította Pásztor István. A pártelnök szerint a levélben, habár annak tárgyaként a nemzeti tanácsi választások értékelését jelölték meg, ismét elfelejtettek gratulálni a választásokat megnyerő erőnek, folytatva ezzel a magyarországi ellenzéki oldalon teret nyert gyakorlatot.

– Habár a választások elemzése a témája a levélnek, elsiklottak afelett a tény felett, hogy november 4-én még akkora támogatottságot sem kaptak, hogy annyi mandátumuk lehessen, mint amennyit három évvel ezelőtt elraboltak. Az is kimaradt az értékelésből, hogy ezen a választáson egész Vajdaságban csak háromnegyedét szerezték meg annak a szavazatszámnak, amennyit két évvel ezelőtt Szabadkán kaptak. Ha értékelünk, akkor ezekről a körülményekről sem lenne szabad megfeledkezni, mint ahogyan arról sem, hogy a november 4-i választás csak részben szólt arról, hogy ki kap felhatalmazást a nemzeti tanácsban. Ez a választás arról szólt, hogy a felkínált opciókról, rólunk és róluk, mi a vajdasági magyar közösség véleménye. A vajdasági magyar emberek ítéletet mondtak róluk, az ítélet lényege pedig az, hogy nem bízzák magukat rájuk és nem kérnek belőlük, illetve nem velük képzelik el a boldogulásukat. Ennek értelmében a VMSZ nemcsak felhatalmazást, hanem terhet is kapott. Abba az irányba fogunk mozogni, amelyet a száz közül 84 szavazó megfelelőnek tart – taglalta Pásztor István.

A levélben kitérnek a Prosperitati Alapítványra, illetve az annak a támogatási rendszerében támogatást elnyerő polgárokra. Pásztor István szerint a nyertesek a levélben jellemző megközelítésből történő emlegetése sértő a támogatottakra nézve. A gazdaságfejlesztési stratégia kidolgozóit, a VMSZ-t, a pályázókat, továbbá a téma fontosságával kapcsolatban konszenzust kialakító tényezőket is arcul ütötték azokkal az állításokkal, hogy a VMSZ szavazatgyűjtés, azaz vásárlás céljával visszaél a támogatási rendszerrel, illetve látszatberuházásokat valósít meg – hangsúlyozta Pásztor István, felsorolván a megvalósított, továbbá folyamatban lévő legnagyobb léptékű  beruházásokat, majd feltette a kérdést, hogy fennállásának három éve alatt a Magyar Mozgalom hány beruházást vagy projektumot valósított meg, vagy akár tervezett meg.

A levélnek az elvándorlással foglalkozó részével kapcsolatban Pásztor kérdéseket intézett a Magyar Mozgalomhoz: „Kinek a szívében forgatják a nagykést? Az enyémben, a Vajdasági Magyar Szövetségében? Vagy azokéban, akik úgy döntöttek, hogy máshol kívánnak boldogulni, esetleg azokéban, akiknek a hozzátartozói itthon maradtak, miközben ők valahová máshová mentek boldogulni? Vagy azt próbálják elhitetni, hogy a VMSZ a hibás azért, mert sokan máshol keresik a boldogulást?”

– Emlékeztetni szeretném őket arra, hogy 30 éven át politikailag azért harcoltunk, hogy szabadon tudjunk mozogni. Azért, hogy szabadon dönthessünk érvényesülésünk helyszínéről. Aljasság megbélyegezni azokat az embereket, akik élnek ezzel a lehetőséggel. Vajon ők mit tettek annak érdekében, hogy kisebb legyen azoknak a száma, akik máshol kívánnak érvényesülni? Például azt tették, hogy egyik alapítótagjuk hivatásszerűen azzal foglalkozik, hogy külföldre szervezi Vajdaságból az embereket. Mi ez a kettősség? Mi a magunk részéről minden emberért megküzdünk, de a döntéseiket elfogadjuk, valamint várjuk őket vissza, amíg pedig lehetőségünk lesz rá, addig mindent megteszünk azért, hogy aki itt szeretne érvényesülni, annak egyszerűbbek legyenek a mindennapjai, de azért is, hogy az esetlegesen hazatérőknek legyen hová visszajönniük – fejtette ki Pásztor István.

A VMSZ elnöke a folytatásban a levélnek arra az állítására tért ki, hogy a VMSZ tagjai csupán érdekből, nem pedig meggyőződésből politizálnak a pártban. Ez a pofátlanságnak a legfelsőbb határa, emelte ki Pásztor István, megjegyezvén: „Azt követően, hogy őket kizártuk a VMSZ-ből, jóformán nullára csökkent az érdekből itt levőknek a száma.”

– A levél sokat foglalkozik velem, de ehhez már hozzászoktam. Ugyanakkor nem az ő feladatuk azzal foglalkozni, hogy ki a VMSZ elnöke. Addig fogok a VMSZ elnöke lenni, amíg nem jár le a mandátumom, az pedig 2019 májusában lesz, vagy pedig addig, amíg nem látják úgy, hogy ezt előbb kell befejeznem. Azt, hogy 2019 májusától ki lesz a VMSZ elnöke, majd mi eldöntjük. Addig, amíg a VMSZ elnöke vagyok, minden erőmmel a vajdasági magyar közösséget és a VMSZ-t szolgálom, partnerséget keresve mindenkiben, akiben lehet, ám nem futván az után, aki számtalanszor bebizonyította már, hogy erre nem hajlandó. Ami pedig a VMSZ majdani választási eredményével kapcsolatban megfogalmazott jóslatokat illeti, ezek azoktól származnak, akik azt jósolták a Magyar Mozgalomnak, hogy november 4-én 20 mandátumot szerez – fogalmazott Pásztor István.

A sajtótájékoztató folytatásában a VMSZ elnöke arra is rámutatott, hogy a levélben a békejobbra is kitérnek, amelyet Pásztor István a nemzeti tanácsi választások éjszakáján nyújtott a Magyar Mozgalomnak. Pásztor István szavai szerint azon az éjszakán őszinte szándék vezérelte, félve és reménykedve nyújtotta a békejobbot, hiszen a megállapodás keresése rögös út. Amilyen őszinte volt a szándék, annyira őszintén utasította vissza a Magyar Mozgalom listavezetője a békejobbot – emelte ki Pásztor István.

– Árkok betemetéséről beszélnek. Az árkok betemetésének nem én vagyok az akadálya. Az egyik akadály az, hogy a VMSZ elnökségének és tanácsának tagjai nem hajlandók közösködni velük, a másik pedig az, hogy ők politikai légkalapáccsal temetnék be az árkokat. A magunk részéről lezártnak tekintjük a témát, nem kívánjuk erre fecsérelni energiáinkat. Mivel sok tanácsot kaptam a levélben, most egy tanáccsal viszonoznám ezt: próbáljanak szembenézni önmagukkal, az elmúlt hároméves teljesítményükkel, illetve odafigyelni arra, hogy a vajdasági magyar közösség mit gondol róluk, és ne menjenek szembe saját közösségükkel – összegezte Pásztor István.