2024. április 19., péntek

Egy tál meleg étel

A népkonyha idén is ellátja a rászorulókat

Topolyán a 90-es évek elejétől kezdve gondot fordítanak azokra, akiknek nem áll módjukban, hogy mindennap főtt étel kerüljön az asztalukra. A népkonyha feladata, hogy napi egyszeri meleg, főtt étellel lássa el azokat az embereket, akik erre rászorulnak. November 13-án ismét megkezdte működését a népkonyha.

- Az idei évben Topolya községben a népkonyha 650 adag ételt juttat felnőttek részére, ezenfelül pedig 240 gyermek kap minden nap meleg ebédet. Azt, hogy ki veheti igénybe a népkonyha szolgáltatását, a szociális védelmi központ állapítja meg. Ezt a listát minden évben kiküldik a helyi közösségekbe, ahol ezt átnézik, és szükség szerint bővítik olyan rászorulókkal, akik nincsenek a szociális védelmi központ látókörében. Az étel elkészítése a Vöröskereszt konyhájában történik, ahol háromtagú csapat dolgozik. A felhasználók novembertől áprilisig vehetik igénybe a népkonyhát. Ebben az időszakban, a község településein kialakított elosztóhelyeken, összesen 15 helyen vehetik át a kiosztott ételadagokat. Az elosztóhelyeken önkéntes aktivistáink vesznek részt az ételosztásban, akik nélkül nehéz lenne gördülékenyen megoldani az elosztást. Az elosztóhelyeken ők mérik ki a főtt ételt, és osztják szét a kenyeret – nyilatkozta lapunknak Lestár Tibor, a Vöröskereszt topolyai szervezetének titkára.

Az ételek előállításához alapélelmiszereket használnak, mint a tészta, bab, rizs, liszt, ételízesítő, borsó-, zöldbab-, lecsó- és húskonzerv, valamint olaj. A változatosabb étkezés érdekében ezekhez az alapélelmiszerekhez hagymát, burgonyát és savanyú káposztát vásárolnak.

- Nyersanyagra és anyagi forrásokra van szükség ahhoz, hogy a népkonyha üzemelhessen. A tíz alapélelmiszert a Szerbiai Vöröskereszt biztosítja. A felmerülő költségek fedezésére szükséges anyagi források fedezéséhez az önkormányzat nyújt anyagi fedezetet – mondta végül Lestár Tibor.