2024. március 28., csütörtök

Zverev legyőzte Đokovićot!

Alexander Zverev váratlan győzelmével – honfitársai között e tekintetben második lett Boris Becker után – ért véget Londonban az évzáró mestertorna. A fiatal német a döntőben a világelső Novak Đokovićot győzte le, ami pályafutása 10. tornagyőzelme, és még egy tanúbizonyság, hogy személyében a jövő valószínű világelsőjét láthatjuk. Đoković viszont vereséggel zárta az évet, amelynek második felében remekelt, és visszatért a rangsor élére, de Párizs után második egymás utáni döntőjében gyöngébben teljesített, mint az előző meccseken.

Kettejük közül a döntőben Zverev volt a jobb (Fotó:Beta/AP)

Kettejük közül a döntőben Zverev volt a jobb (Fotó:Beta/AP)

Az adogatók akarata az első nyolc játékban maradéktalanul érvényesült, a kilencedikben azonban Novak ingott meg, és két rossz tenyeressel segítette breakhez a kiválóan játszó németet, akit a váratlan előnyszerzés nem hozott zavarba, három ásszal jutott szettlabdákhoz, és a másodikat ki is használta. A második játszma Zverev akarata szerint indult. A német már az első játékban breaklabdákhoz jutott, megint a másodikat használta ki, és ekkor már körvonalazódott a nagy sikerének lehetősége. Novak hiába egyenlített, azon nyomban harmadszor is elveszítette az adogatást. Ezekben a percekben erőtlenséget és csüggedtséget tükrözött, a német pedig 3:1-re húzott el. A szerb nem adta fel, de igazán semmit sem tehetett az elemében levő Zverevvel szemben, aki megérdemelten kaparintotta meg eddigi legrangosabb serlegét.

Az előző két napon Đoković kirobbanó formát mutatott. A horvát Marin Čilić elleni utolsó csoportmeccs volt a szerb világelső legszorosabb csatája, mert az első játszmát csak rövidítésben nyerte meg. Novak ebben a játékrészben öt breaklabdát hagyott ki a horvát jó adogatásai miatt, a második játszmában azonban 1:2 után felülkerekedett, végre előnyhöz jutott, és zsinórban nyert öt játékkal zárta a mérkőzést, ami révén az egymás közötti mérleget 17:2-re javította. Sokkal könnyebb volt az elődöntőben a dél-afrikai Kevin Anderson ellen. Đoković azonnal elnyerte ellenfele adogatását, majd a hetedik játékban még egyszer. Novak hihetetlenül jól fogadta a bombaerős kezdőütéseket, és a második játszmában is kétszer breakelt, míg riválisának egyetlen alkalmat sem adott. Novak ezzel hetedik döntőjét harcolta ki az évzáró mestertornákon, a ranglistán pedig máris tetemes előnyt szerzett közvetlen üldözői előtt, és ma már 226. hetét kezdi meg a lista élén.

Az elődöntő másik meccsén szertefoszlottak Roger Federer álmai, hogy Londonban szerzi meg 100. tornagyőzelmét. A 38. évét taposó svájci figyelme a 16 évvel fiatalabb német Alexander Zverev elleni szoros meccsen néhányszor kihagyott, amit Zverev ki tudott használni. Előbb az első játszma 12. játékában, amikor a break Zverev vezetését is jelentette, azután a második játszmában 2:1-es vezetésnél azonnal megengedte, hogy a német ledolgozza a hátrányt, végül a rövidítésben 4:5-nél, amikor egy kívülről nézve könnyűnek tűnő röptét a hálóba ütött, Zverevet ezzel két meccslabdához juttatva.

A kis tornákon nem született sem szerbiai, sem magyar siker, hisz Peđa Krstin és Stollár Fanny negyeddöntőt veszítettek, Piros Zsombor pedig az indiai challenger selejtezőjének 1. fordulójában váratlan vereséget szenvedett a ranglistán csak 787. német Lucas Gerchtől.

LONDON. – A mestertorna 3. fordulójában: Đoković–Čilić 7:6, 6:2. Elődöntő: Đoković–Anderson 6:2, 6:2, A. Zverev–Federer 7:5, 7:6. Döntő: Đoković–A. Zverev 4:6, 3:6.

BUENOS AIRES. – A challenger negyeddöntőjében: Andujar–Krstin 7:5, 6:4.

PÚNA. – A challenger selejtezőjének 1. fordulójában: Gerch–Piros 4:6, 6:2, 6:3.

HOUSTON. – A női ITF-torna negyeddöntőjében: Pegula–Stollár 6:3, 6:3. 

Nyitókép: Kettejük közül a döntőben Zverev volt a jobb (Fotó:Beta/AP)