2024. március 29., péntek

Savanyú a szóló

Párizsban az eső sem tudta elmosni azokat a mély politikai törésvonalakat, amelyek az elmúlt években alakultak ki meghatározó európai uniós országok és az Egyesült Államok között. Pedig egy hete a francia fővárosban azért gyűltek össze politikai vezetők, hogy az egységet demonstrálják az I. világháborút lezáró fegyverszüneti megállapodás aláírásának centenáriuma alkalmából. És persze azért is, hogy fejet hajtsanak a bő négyéves pusztítás áldozatai előtt.

Európában másutt is nagyszabású programokkal emlékeztek a háború befejezésére. Ferenc pápa is fontosnak tartotta kifejteni véleményét az 1914. július 28-a és 1918. november 11-e közötti vérzivataros időszakról, amely emberek tízmillióinak halálát, sebesülését, nyomorát, tragédiáját okozta, s még országokat, birodalmakat is tönkretett. A katolikus egyházfő hangsúlyozta: az akkor történtek továbbra is arra figyelmeztetnek, hogy „utasítsuk el a háború kultúráját, és minden törvényes eszközzel vessünk véget a világ több térségét még ma is vérrel szennyező konfliktusoknak”. 

A központi ünnepséget Párizsban tartották, ahová csaknem száz ország képviselője, köztük 72 állam- és kormányfő érkezett. A francia fővárosban azonban nem csak a múlt (felidézése) kapott főszerepet. Korunk politikai vetületei, vonzatai is előtérbe kerültek.

A kívülállóknak azonnal szembetűnhetett, hogy valami nincs rendben az egykori győztes táboron belül, miként az is, hogy a volt ellenségek közül kettő viszonya szívélyes és baráti. Az egykoron egymás ellen harcoló Németország (a későbbi vesztes) és Franciaország (a győztesek egyike) jelenlegi vezetői például sokkal jobban megértik és tisztelik egymást, mint az Egyesült Államokat.

Forrás: AP/Beta

Forrás: AP/Beta

Ennek a fordítottja is igaz: az egykori győztes USA lekezelően és durcásan viselkedik mind az I. világháborús szövetségesével (Franciaországgal), mind a hajdani ellenségével (Németországgal), amely jó ideje ismét Európa meghatározó gazdasági, politikai és kulturális hatalma. Ez a kutya-macska kapcsolat jórészt Donald Trumpnak köszönhető, aki hivatalba lépése óta rendszeresen ostorozza Washington eddigi európai és NATO-partnereinek jó részét. Mindenekelőtt Németországot, ám az utóbbi időben Franciaországot is.

Az amerikai elnök a párizsi megemlékezésen is hozta a formáját. A múlt vasárnapi centenáriumi megemlékezésen Angela Merkel német kancellárt és Emmanuel Macron francia államfőt is savanyú arckifejezéssel, frusztráltan, hűvös tekintettel üdvözölte. Úgy viselkedett, mintha nem is két fontos szövetséges vezetőjével találkozna.

Már Franciaországba érkezésekor is kellemetlenkedett a vendéglátóival; szólóakcióit a következő napokban is folytatta. A rá jellemző módon és stílusban hálátlan NATO-szövetségesekről twitterezett, akik amerikai katonai védelemért kuncsorognak, miközben ezért nem fizetnek, ráadásul jelentős a kereskedelmi többletük az USA-val szemben.

A francia elnök sem volt rest. Figyelemre méltó ünnepi beszédet mondott. Az ő „magánszáma” azonban jócskán eltért Trumpétól. Macron ugyanis a multilaterális világrend védelmében és a – két világháborút is előidéző s napjainkban Európa jelentős részén is erősödő – nacionalizmus ellen szólalt fel. Nem említette meg viszont az I. világháborút lezáró békemegállapodásokat követő rendezés hosszú távú következményeit, amelyek még napjainkban is viszály forrásaként szolgálhatnak.

A múlt fenyegető démonainak titulált nacionalizmust nyíltan és élesen bírálta. A kritikát elsősorban – név említése nélkül – alighanem az USA-nak, illetve a nacionalista és izolációs politikát folytató Trumpnak címezte.

Az Európától elforduló, idegenkedő amerikai elnök azonban rezzenéstelen arccal fogadta megjegyzéseit. Pedig azok épp a politikája bírálataként fogalmazódtak meg.

Macron persze másoknak is üzent, miközben védelmébe vette a világháborúk romjain kiépült s szerinte új reményt adó EU-t. A párizsi megemlékezés előtt pedig azt bizonygatta, hogy az Unióban több szolidaritásra, valamint szilárdabb egységre és demokráciára van szükség. No, meg – a Trump korábbi nyilatkozatai keltette teljes bizonytalanság és Washington kiszámíthatatlansága miatt – saját védelemre, hadseregre, amelyet amerikai gyártmányú fegyverek helyett európai harci eszközökkel látnának el. Az önálló európai (uniós) külpolitika megteremtésére is utalt.

Macronhoz hasonlóan a német kancellár is az amerikai elnöknek üzent. Igaz, nem a ceremónián, hanem az azt követő párizsi békefórum megnyitóján. (Napokkal később pedig az Európai Parlamentben, ahol kiállt a közös EU-hadsereg, valamint az egységes kül- és biztonságpolitika mellett.) Merkel azt mondta, a terebélyesedő nacionalizmus és populizmus fenyegeti az 1945 után kialakult európai békeprogramot. Utalt arra is, hogy egy ország képtelen egyedül megbirkózni korunk kihívásainak többségével, ezért inkább egységes nemzetközi fellépést sürgetett.

Trump ezt már nem hallotta, mert részt sem vett a háromnapos békefórumon. Inkább visszatért hazájába, amely a vezényletével egyre inkább megkérdőjelezi az – I. világháborúban kezdődött – európai szerepvállalást.