2024. április 20., szombat
ÓBECSE

Szavalóverseny a tolerancia jegyében

Tizenegyedik alkalommal került megszervezésre az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben a Tolerancia napi szavalóverseny, amelyet a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi –Nemzeti Közösségi Titkárság támogatásával szerveztek meg.

– A tolerancia tisztelet, mai sokszínű és gazdag világunk és kultúráink elfogadása és megbecsülése. Óbecse község már évek óta a lakosai békés együttéléséről ismert. A soknemzetiség, a multikulturalizmus, a vallás szabadsága számunkra olyan kincs, amellyel a világban kevesen dicsekedhetnek, s még kevesebben nálunk, Szerbiában. Mi óbecseiek megmutathatjuk és meg is kell mutatnunk azt, hogy sokkal gazdagabbak vagyunk azoktól, akik híján vannak a kulturális, vallási sokszínűségnek. A községben mintegy tizenegy különböző nemzet, nemzeti közösség él már évtizedek óta tisztességben, békességben egymás mellett, egymással. Ez a kivételes helyzet bátorított fel bennünket arra, hogy megszervezzünk egy ilyen rendezvényt, amikor bemutatjuk és megmutatjuk a másságból, annak elfogadásából eredő együttélés áldásait – mondta Ricz Róbert, a kultúrkör elnöke, aki azt is hozzátette, hogy a rendezvény célja, hogy megmutassák a különböző kultúrák és nemzeti hagyományok együttélésének előnyeit, hogy nemcsak tolerálják, hanem elfogadják a sokszínűséget, támogatják a másikat, tisztelik egymás kultúráját, hagyományait.

A szavalóversenyre, amelyen a magyar nyelven tanuló diákok szerbül, a szerb osztályba járó diákok magyarul verseltek, az óbecsei község iskoláiból negyvenen jelentkeztek. A versenyzőket négytagú zsűri hallgatta meg: Marijana Đaković és Fenyvesi Szilvia, a Népkönyvtár munkatársai, Péter Diana, az Ifjúsági iroda munkatársa és Dunja Šormaz szociológus.

Az alsósok között, akik szerb nyelven szavaltak, Szirbik Zalán lett a legjobb Ferenci Orsolya és Oroszlámos Léna előtt, míg a magyarul szavalóknál Momčilović Milan érdemelte ki az első helyet Mraović Dmitar és Dražić Lara előtt. A felsősöknél Varró Tódor bizonyult a legjobbnak, Bada Mia lett a második, míg az osztott harmadik helyet Széll Adrián és Lovas Fiona kapta. Ebben a kategóriában Koncz Antónió és Gyorgyás Dániel különdíjat kapott. A magyar nyelven szavalók között Mraović Dorotea bizonyult a legjobbnak Mrđanov Aleksandra és Danilo Crnojački előtt.