2024. március 29., péntek
NEMZETEK LIGÁJA

Kötelező a győzelem Hollandiának

A De Kuip Stadionban fogadja a 2018-as világbajnokot Hollandia, s amennyiben a csoportkör után is szeretnék folytatni a Nemzetek Ligáját, mindenképpen nyerniük kell Didier Deschamps-ék ellen. Az Oranje hazai mérlege biztató, hiszen a legutóbbi hét találkozójukból haton győzni tudtak. A nagy számok törvénye alapján akár bajba is kerülhetnek a franciák, mert zsinórban öt mérkőzésen múlták felül a holland válogatottat, a sorozatnak pedig előbb-utóbb véget kell érnie. A legmagasabb divízió 1. csoportjában valószínűleg gólgazdag párharcot láthatunk majd, ugyanis mindkét együttes remek támadósorral rendelkezik. A hazaiaknál Depay mutat kiváló formát klubcsapatában, Franciaország pedig mindig reménykedhet Griezmann vagy Mbappé villanásaiban.

Az alsóbb osztályokban ma Wales–Dánia és Szlovákia–Ukrajna meccseket rendeznek, előbbinél szintén a továbbjutás, azaz az A divízióba jutás lesz a tét. A legalacsonyabb ligában akár még az is előfordulhat, hogy Gibraltár első helyen végez a 4. számú kvartettben, ehhez ezúttal Örményország eszén kell túljárniuk.