2024. április 19., péntek

Harmadjára hirdettek kivitelezőt az észak-erdélyi autópálya Marosvásárhely melletti szakaszán

Az olasz Itinera Spa, és a román Retter Projectmanagement Srl. cégekből álló konzorcium építheti az A3-as, észak-erdélyi autópálya Marosvásárhely melletti szakaszát és a vásárhelyi bekötőutat - közölte pénteken a honlapján a romániai közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR).

A társaság 2015 januárja óta immár a harmadik győztes konzorciumot hirdeti ki a Nyárádtő (Ungheni) és Marosvásárhely közötti 4,5 kilométeres pályaszakasz, valamint a 4,7 kilométeres marosvásárhelyi bekötőút megépítésére. A csaknem négy évvel ezelőtti pályázatot megnyerő román cégcsoport azt követően bontott szerződést, hogy az aláírás után több mint egy éven át a román hatóságok nem adták át számára a munkaterületet. Az útszakasz megépítésére kiírt pályázat győzteseként tavaly szeptemberben az osztrák Strabag társaságot hirdette ki a CNAIR, de a versenyben alul maradt cégek megóvták az eljárást. Az óvásokat elbíráló országos tanács döntése és a Bukaresti Táblabíróság ítélete nyomán bízta meg pénteken a CNAIR az olasz-román konzorciumot.
Az első győztes még áfa nélkül 179,78 millió lejért (12,514 milliárd forint), a második 192,06 millió lejért (13,44 milliárd forint), a harmadik pedig 209,98 millió lejért (14,698 milliárd forint) vállalta a munka elvégzését. A kivitelezőnek 18 hónap áll rendelkezésére a munkálatok elvégzésére. Szerződést azonban csak akkor írnak alá vele, ha a következő tíz napban nem óvják meg az alulmaradt cégek a versenytárgyalást.
A Brassó és Bors között tervezett 415 kilométer hosszú észak-erdélyi autópálya megépítésére 2003-ban írt alá megállapodást a román kormány az amerikai Bechtel társasággal, de miután csak 52 kilométer épült meg a pályából, 2013-ban a felek közös megegyezéssel felbontották a szerződést. A román hatóságok ezt követően az Európai Unió pénzforrásainak a felhasználásával hirdettek pályázatokat a pálya egyes szakaszainak a megépítésére.
Az A3-as pályának jelenleg a Magyarnádas és Aranyosgyéres közötti 62 kilométeres szakasza igénybe vehető. Elkészült a Nyárádtő és Radnót (Iernut) közötti 14 kilométeres szakasz is, de korábbi sajtóhírek szerint ez nem lesz használatba vehető, míg további szakaszok is meg nem épülnek.
Az észak-erdélyi autópályának a magyar-román határhoz legközelebb eső 33,9 kilométeres szakasza befejezésére kiírt pályázat győzteseként október elején egy szlovák-román konzorciumot hirdettek ki, de az eljárást az alulmaradt felek megóvták, és jelenleg az óvások elbírálása zajlik.