2024. április 18., csütörtök

Ülésezett a biztonsági tanács

Szerbia nem áll el attól, hogy a koszovói katonaság megalakítása jogtalan lépés lenne

A biztonsági szolgálatok koordinációs testülete mai ülésén megvitatta a Szerbiában jellemző biztonsági helyzetet, külön figyelmet fordítva a Koszovó Autonóm Tartományban uralkodó állapotokra. A koordinációs testület emellett kiemelt figyelmet fordított a pristinai vezetés azon bejelentésére, hogy a Koszovói Biztonsági Szolgálat hamarosan katonasággá alakul, illetve arra, hogy az Interpol Közgyűlésének közelgő ülésén döntés születhet Koszovó az Interpol tagállamainak sorába való felvételéről.

Az ülésen megvitatták a biztonsági szolgálatok részletes munkatervét, valamint konkrét feladatok elvégzésére utasították ezeket, annak érdekében, hogy sikerüljön megőrizni az ország stabilitását, áll az ülést követően kiadott közleményben a Szerbiai Rádió és Televízió hírösszeállítása szerint.

A közleményben ismét emlékeztettek arra, hogy a koszovói katonaság megalakítása szemben áll az ENSZ Biztonsági Tanácsa 1244-es határozatával, de a nemzetközi közösség azon korábbi biztosítékaival is, hogy a koszovói katonaság nem alakulhat meg Szerbia jóváhagyása nélkül. Ami pedig Koszovó az Interpol tagállamainak a sorába való felvételét illeti, az illetékes szerbiai szervek és tisztségviselők a jövőben is igyekeznek felhívni azokra a jogi, rendőrségi és politikai érvekre a figyelmet, amelyek emellett szólnak.

A koordinációs testület ülésének elnöklője Nebojša Stefanović belügyminiszter volt, a rendes tagok mellett pedig Aleksandar Vulin, védelmi miniszter, Zagorka Dolovac, köztársasági ügyész, továbbá a rendőrség igazgatója és a szervezett bűnözés ellenes küzdelemmel megbízott ügyész vett rajta részt.