2024. április 20., szombat

Kibővítenék az úthasználati díj körét

Az autópályákon 10 százalékkal drágulhat az úthasználati díj, míg a tehergépkocsik sofőrjei a közutakon is fizethetnek

Míg egyik nap az államvezetés képviselői megerősítik, hogy Szerbiában vannak olyan autópálya-szakaszok, amelyek a szó szoros értelmében sárból készültek, addig bizonyos tisztségviselők indokoltnak tartják, hogy úthasználati díjat ne csak az autópályákon fizessünk, hanem az elsőrendű főutakon, azaz a magisztrális utakon is.

Arról, hogy a szerbiai autópálya-hálózat nem minden szakaszának a burkolata készült aszfaltból, azaz vannak olyan helyek, ahol került is aszfalt az útburkolatba, meg nem is, Zorana Mihajlović építésügyi, közlekedési és infrastrukturális miniszter beszélt az Insajder, Debata című műsorban. Mint kifejtette, a 11-es közlekedési folyosó Ub és Lajkovac közötti szakaszát azért nem lehet továbbra sem átadni a forgalomnak, mivel a kivitelezés során számos mulasztást, vagy akár visszaélést követtek el a valamikori döntéshozók, valamint a projektumban résztvevő szakemberek.

– Sárból készült az autópálya, ezt mostanra bebizonyították a szakértők vizsgálatai. Szinte pontosan egy évvel ezelőtt tettünk bűnvádi feljelentést a projektum kivitelezésében illetékes személyek ellen, a feljelentést most kiterjesztjük azoknak a laboratóriumoknak a felelős személyeire, akik annak idején megfelelőként minősítették az építkezés során használt anyagokat. A bűnvádi feljelentést azokra is kiterjesztjük, akik a kivitelezés felügyeletében vettek részt – magyarázta Mihajlović.

Nem sokkal Zorana Mihajlović ezen médiaszereplését követően Zoran Drobnjak, a Szerbiai Utak Közvállalat megbízott igazgatója bejelentette, hogy az autópálya-használati díj 10 százalékos növelését szándékozik kezdeményzeni. Ezzel nem érnek véget Zoran Drobnjak tervei: azt is közölte, hogy javasolni fogja az úthasználati díj bevezetését az elsőrendű főutakon, egyelőre a 7,5 tonnánál nehezebb tehergépkocsik számára. Ezt az intézkedést azért tartaná indokoltnak, mert szerinte a tehergépkocsik sofőrjei szándékosan nem használják az autópályát, hogy ne fizessenek úthasználati díjat. Most majd a főutakon fizetnek, nyomatékosította Drobnjak.

Míg az úthasználati díj növelésével nem először fenyegetnek az állam képviselői az utóbbi néhány hónapban, az utak minőségét az esetek többségében nem ők, hanem a független szakértők értékelik, előbbiek esetleg csak akkor, ha az útminőség kiválóságát kell hangsúlyozni. Damir Okanović, a Közlekedésbiztonsági Bizottság igazgatója szerint a szerbiai úthálózat némelyik szakasza lesújtó állapotban van. A közelmúltban a belgrádi sajtónak nyilatkozva Okanović az autópálya Szabadka és Újvidék közötti szakaszát említette. Az útburkolat egyenetlensége, azaz a gépjármű zötykölődése miatt az ember csukott szemmel is tudja, azaz megérzi, hogy Magyarország területéről Szerbiába lépett, jegyezte meg a szakember.

Ezzel a megállapítással dr. Milan Vujanić, a Belgrádi Egyetem Közlekedési Karának a tanára is egyetértett, mondván, hogy a hatályos szerbiai törvények értelmében a nem biztonságos utakat le kellene zárni a forgalom előtt.

Az útépítés és karbantartás szakértői arra is gyakran felhívják a figyelmet, hogy az utak veszélyességét növelő egyik téves gyakorlat a kátyúk toldozása-foldozása. Ezen módszer helyett a sérült szakaszok teljes burkolatát kellene felújítani, állítják a szakemberek.

A Szabadka–Újvidék autópálya szánalmas állapotával kapcsolatban korábban Zoran Drobnjak is egyetértett, majd rögtön bejelentette, hogy 2019-ben Szerbia 16 millió euró hitelt kaphat a Világbanktól ennek a szakasznak a felújítására.

A Zorana Mihajlović irányította tárca tavaly ősszel erősítette meg, hogy már fél éve tárgyalásokat folytat a Világbankkal és a Világbank csoportjához tartozó európai bankokkal, hogy Szerbia hozzájusson a hitelhez a szóban forgó szakasz felújítására. Egy évvel ezelőtt még abban reménykedtek az illetékesek, hogy a munkálatok az idén megkezdődnek.