2024. március 29., péntek

A hónap végén rajtol az Essex

Remélhetőleg november végén, Nagybecskereken megkezdődik a termelés a koreai hátterű Essex Europe üzemében, jelentette be Čedomir Janjić polgármester. A 30 millió eurós beruházás a délkelet ipari övezetben rendkívül rövid idő alatt valósul meg. A gyár alapkőletétele ez év márciusában volt, melyen jelen volt Aleksandar Vučić köztársasági elnök is. Feltehetőleg a gyáravatón is jelen lesz valaki a legmagasabb állami vezetőségből.

Felvétel a márciusi alapkő-letételről (Fotó: Kecskés István)

Felvétel a márciusi alapkő-letételről (Fotó: Kecskés István)

Az Essex korporáció Dél-Korea vezető kivitelezője a transzformátorokhoz, motorokhoz és generátorokhoz szükséges rézből és alumíniumból készült dróthuzaloknak. Több mint száz helyszínen dolgoznak, három kontinens 25 országában vannak jelen. A nagybecskereki üzemük lesz az első Kelet-Európában. Az Essex Europe élen jár a járművek áramosítása és a megújuló energiaforrások terén végzett fejlesztésekben is.

Nagybecskereken befejezték a 15 ezer négyzetméteres munkacsarnok építését és folyamatban van a leendő munkások kiképzése is, úgyhogy minden készen áll a termelés megkezdéséhez.

Čedomir Janjić polgármester elmondta, hogy az elmúlt másfél év alatt több mint háromezer új munkahelyet sikerült megnyitni és eddig egyetlen külföldi beruházó sem ment el a Béga-menti városból. Bejelentette, hogy a jövő év tavaszán megkezdődik a kínai Shandong Linglong gumiabroncs-gyártó társaság üzemének az  építése is. A beruházás értéke megközelíti az egymilliárd dollárt. Ugyanakkor további kínai és olasz beruházó érkezését is várják Nagybecskereken.