2024. március 28., csütörtök

Győzött Stefanović

Vesna Pešić és a Peščanik szerkesztői 150 ezer dinárt, valamint az arra számított késedelmi kamatot kötelesek kifizetni

A belgrádi Fellebbviteli Bíróság megerősítette a Felső Bíróság ítéletét, amelyben Vesna Pešić szociológust és Svetlana Lukićot, valamint Svetlana Vukovićot, a Peščanik portál szerkesztőit becsületsértés címén 150 ezer dinár fájdalomdíj, valamint az erre számított késedelmi kamat fizetésére kötelezik Nebojša Stefanović belügyminiszternek, erősítette meg a Szerbiai Újságírók Független Egyesülete (NUNS).

Az „elítéltek” emellett szolidárisan kötelesek fedezni a 93 100 dinárra rúgó perköltségeket.

Stefanović Pešić Dosoljavanje című írásának a megjelentetését követően perelte be a három nőt, valamint magát a portált. A szóban forgó írásban Pešić a Savamalai-rombolás ügyével foglalkozott. Az írás 2016-ban jelent meg. A Fellebbviteli Bíróság helyt adott a Felső Bíróság indoklásának, miszerint a véleményszabadság fogalma nem foglalja magába mindenféle vélemény és álláspont kifejtését. A szabad véleménynyilvánítás nem állhat szemben annak céljával, indokolta döntését a Felső Bíróság, a Fellebbviteli pedig helytállónak minősítette ezt.

A Felső Bíróság emellett azt is kifejtette idén augusztus elején hozott elsőfokú ítéletében, hogy a Dosoljavanje című írás nem minden eleme járul hozzá kedvezően a belgrádi Savamalában történtekről folytatott közvitához, illetve az írás bizonyos részei nem a probléma megoldását tűzték ki célul, hanem a felperes méltóságának, tekintélyének és becsületének a megsértését. Pešić ebben az írásban kifejtette, hogy „Stefanović a legbutább, annyira buta, hogy azt lehetetlenség lenne felülmúlni”.