2024. április 19., péntek

Célegyenesben a stadion felújítása

Mint ahogy arról már értesültek olvasóink, Szabadkán teljesen megújul a városi stadion pályája. A felújítás a labdarúgópálya gyepét és a futópálya tartánszalagját is érinti. A munkálatok augusztus elején kezdődtek meg, és akkor Tóth Róbert, a Stadion Kommunális Közvállalat igazgatója azt nyilatkozta lapunknak, hogy azok várhatóan 105 napot vesznek igénybe.

(Fotó: Gergely Árpád)

(Fotó: Gergely Árpád)

A stadion felújítására az Ifjúsági és Sportminisztérium, Vajdaság Autonóm Tartomány és Szabadka Város önkormányzata összesen mintegy százmillió dinárt biztosított. Az atlétikai futópálya felújítása 57 millió dinárba került, míg a labdarúgópályára 20 millió dinár állt rendelkezésükre. Mindezek mellett megújultak a stadion mosdói és a női labdarúgóklub öltözői is.

Tóth Róbert lapunk kérdésére a minap elmondta, hogy a munkálatok közel állnak a befejezéshez, és a felújítással várhatóan a hét végére teljesen elkészülnek.

– A labdarúgópálya felújítása befejeződött, míg a futópálya esetében a felső tartánréteg lehelyezése van folyamatban. A munkálatok ideje alatt nem voltak nagyobb problémáink, az időjárással is szerencsénk volt. A kivitelező a helybeli SMB Gradnja cég volt, amely már nagy tapasztalattal rendelkezik ezen a téren, és ezt a munkát is zökkenőmentesen hajtotta végre. Az első focimeccsre december ötödikén kerül sor a felújított pályán, amikor is a belgrádi Crvena zvezda csapatát látja vendégül a helybeli Spartacus – mondta Tóth Róbert. Az igazgató emellett azt is elmondta, hogy a labdarúgópályához a füvet Magyarországról hozták.

Ami a következő évre vonatkozó terveket illeti, Tóth Róbert elmondta, hogy jövőre reményeik szerint sor kerülhet a lelátók teljes rekonstrukciójára. A Szerbiai Labdarúgó-szövetség engedélye alapján jelenleg 6000 látogatót fogadhat a stadion, de a tervezett felújítás következtében ez nagyságrendekkel megnövekedhet, és Szabadka a jövőben akár Európa Liga vagy éppen Bajnokok Ligája mérkőzéseknek is otthont adhat.