2024. április 19., péntek

Már csak nyolc előadásra van jegy!

övő pénteken kezdődik a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház 10. Desiré Central Station nemzetközi regionális kortárs színházi fesztiválja

Tizenkilenc produkciót tekinthet meg a közönség november 23. és december 1. között a Kosztolányi Dezső Színház 10. Desiré Central Station kortárs nemzetközi regionális színházi fesztiválján, Szabadkán. Urbán Andrást a fesztivál iránti érdeklődésről kérdeztük:

– Idén elég későn, egy hónappal a Desiré kezdése előtt jelentettük meg a programot, de ahogy ezt megtettük, máris elindultak a jegyrendelések, méghozzá anélkül, hogy úgymond hangosan, nagyobb erőbevetéssel kezdtük volna reklámozni a fesztivált. A 19 előadásból 10-re már várólistánk van, törekedni fogunk, hogy minden érdeklődő beférjen, előfordulhat, hogy egyes előadások kétszer is játszva lesznek. Egyelőre még csak nyolc előadásra kapható jegy. Arra buzdítom az érdeklődőket, hogy mielőbb foglaljanak és vásárolják meg a jegyeket, mert már kevés idő van – mondta Urbán András, akitől megtudhattuk, mely előadásokra lehet még jegyet váltani.

– Egyik a nyitóelőadásunk, az Újvidéki Színház produkciója, a Ljubomir Simović drámája nyomán, a rendezésemben és Béres Márta főszereplésével készült Hasszán aga felesége, amelyet 23-án, pénteken 19 órától játszunk a Jadran színpadon. Ez egy zenés, ugyanakkor komoly témát taglaló előadás. Egyike azok közül, amelyekre nagyon büszke vagyok, remélem az Újvidéki Színház is. Hasszán aga feleségének a mítoszát dolgozza fel, az egyik legjobban megírt szerb dráma alapján. A törvénytisztelésről, a tradíciókról szól, elsősorban női szemszögből megvilágítva.

A másnap, 24-én, szombaton szintén 19 órától a Jadran színpadon sorra kerülő produkcióra is van még jegy. A Brioniban található Ulysess Színház, Euripidész szövege alapján készült Bakkhánsnők című előadásról van szó, amelyet Lenka Udovički, Rade Šerbedžija felesége és munkatársa rendezett. Az előadás tizenkét kiemelkedő horvát színésznővel készült és a balkáni nők sorsát vizsgálja, az emberi lélek mélyebb rétegeit kutatva.

Néhány jegy maradt még a brezovicai Tisztavizű Patakok Családja Intimitás című előadására, amely szintén 24-én, 21 órától lesz látható a KDSZ-ben. A Tisztavizű Patakok Családja nagyon kedves vendégek a számunkra, egyfajta színházi kommunáról van szó, akik tagjai levetkőzve az ún. színházi magatartást, őszintén próbálnak beszélni a világról, amelyben élünk. Az előadás rendezője Božidar Mandić.

Lehet még jegyet kapni a ljubljanai Szlovén Ifjúsági Színház Idióták című előadására, amelyet az új rendezőgeneráció egyik legkiemelkedőbb tagja, az egyre ismertebb Nina Rajić Kranjac rendezett Lars von Trier filmje alapján. Az előadást 25-én, vasárnap 19 órakor láthatunk a Jadran színpadon.

Jegyek válthatók még a 27-én, 19 órakor, a Jadran színpadon bemutatásra kerülő Féljétek Allahot: Ćamil Sijarić életének és halálának értelme című zenicai produkcióra, amelyet a Boszniai Nemzeti Színház a Novi Pazar Kultúrközponttal közösen hozott létre. Az előadás Ćamil Sijarić életén és jelenségén keresztül foglalkozik a volt jugoszláv térséggel, a testvérháborúval, a balkáni régió problémáival, egy háború eshetőségéről és annak áráról. Az előadás szerzője és rendezője Zlatko Paković.

Kapható még jegy a szegedi Metanoia Artopédia Perovics Zoltán rendezésében készült Jég-doktrínák, avagy variációk a náci retorikára című előadásra, amely a Holokausztot helyezi a középpontba, de ezúttal az elkövetőkre, a bűnösökre, az erőszaktevőkre koncentrál. Az előadás 27-én, 21 órától a Gyermekszínházban lesz látható.

A francia Cécile Loyer Társulat A hiány pillanatai táncszínházi produkciójára is akad még jegy. Két kiváló, idősebb táncost láthatunk majd, akiket ismerhetünk Nagy József egyik korábbi produkciójából. Az előadás arra épül, amikor az ember lemond a valóságról és a fikció felé lép, úgy az életben, mint a művészetben. Az előadást 28-án, 19 órától a Jadran színpadon játsszák.

A 29-én, 21 órától, a Jadran színpadon sorra kerülő Noé (új) Macedóniája előadásra is még kapható jegy. A Bitolai Nemzeti Színház produkcióját Kokan Mladenović rendezte, aki a magyar nyelvterületen is egyre népszerűbb, a KDSZ-ben a Felhő a nadrágban című előadást rendezte. Kokan Mladenović a Macedóniában uralkodó helyzet apropóján taglalja az új nacionalista, demagóg, illetve a történelmi tények meghamisításával foglalkozó, új mitológiát felépítő társadalmi rendszert, a saját szatirikus, ha úgy tetszik humoros módján – ismertette Urbán András.

Jegyek foglalhatók, vásárolhatók és információk kaphatók a KDSZ pénztáránál, a 024/531-991-es telefonszámon, a ticket@desirefestival.eu elektronikus levélcímen, vagy Borbély Évánál a 065/543-32-03-as mobilszámon. A pénztár hétköznaponként 10 és 13, valamint 17 és 19.30 óra között tart nyitva, szombaton 10-től 13-ig.

Idén is lesz Desiré Akadémia a Kortárs Galériában, ahol beszélgetésekre, prezentációkra és műhelymunkákra is sor kerül. A fesztivál grafikai tervezője Blaskó Árpád.