2024. április 19., péntek

Ifjúsági iroda nyílt Topolyán

Az ifjúsági iroda célja, hogy teret biztosítson, és elősegítse a fiatalok ismerkedését, barátkozását, valamint hogy a közreműködésével az ifjúság tapasztalatokat és ötleteket cserélhessen.

Továbbá, hogy rajta keresztül ki tudják bontakoztatni a pályakezdők az ötleteiket, illetve a kreativitásukat kifejezhessék – hangzott el a Topolyai Ifjúsági Iroda minapi megnyitó ünnepségén. A jelenlevőkhöz Dragan Milić, sport és ifjúsági kérdésekkel megbízott tartományi segédtitkár intézett köszöntő szavakat, támogatásáról biztosítva a fiatalokat.

– Az iroda ötlete már 2016-ban is felmerült, és a korábbi nehézségek után ma sikerült megkezdeni a munkáját. Meggyőződésem, hogy ez a tanácsadó hozzájárul majd a fiatalok pályakezdéséhez, mint ahogy alapot jelenthet, hogy itthon maradjanak, Topolyán – mondta üdvözlő beszédében a segédtitkár, aki elmondta azt is, hogy Vajdaság területén a korábbi években 37, illetve Szerbiában 130 ilyen jellegű ifjúsági iroda nyílt meg.

Ognjen Despotović, a topolyai önkormányzat sporttal és ifjúsági kérdésekkel megbízott tanácsosa meggyőződését fejezte ki, hogy az iroda aktivistái energiájukkal és hozzáállásukkal elsősorban városukat és közösségüket szolgálják majd, hogy előrevigyék az itt élők életminőségét. A tanácsos kifejtette, ezzel kapcsolatban már példát mutattak a becseiek. Saša Srdić, a topolyai községi képviselő-testület elnöke a megnyitón az önkormányzat lehetőségeihez mért támogatásáról biztosította az irodát, illetve rajta keresztül a fiatalok kezdeményezéseit.

Farkas Ármin, az önkormányzat szociális kérdésekkel megbízott tanácsosa újságírói kérdésre megerősítette, hogy ezzel a tanácsadói irodával lehetőséget szeretnének nyújtani a topolyai ifjúságnak a kibontakozásra, majd hozzátette, hogy az érdeklődőket minden munkanapon 15 óráig várja az iroda munkatársa. Miloš Mastilović, a topolyai ifjúsági iroda koordinátora köszönetet mondott azoknak a támogatóknak, akik segítettek a tanácsadó létrejöttében. A rendezvényen elhangzott még, hogy topolyai ifjú aktivisták részt vesznek egy november végén, Újvidéken, Szerbia fejlődése címmel megrendezésre kerülő szemináriumon, aminek alkalmával a községet képviselve együttműködhetnek majd más önkormányzatok ifjúsági képviselőivel, a civil szektor aktivistáival, és több fontos intézmény illetékesével is kapcsolatba kerülhetnek.