2024. március 29., péntek

Hatékonyabb és hasznosabb revíziók lesznek

Az Állami Számvevőszék új vezetője fókuszáltabb és gyorsabb ellenőrzést, valamint közérthetőbb jelentéseket ígér

Hatékonyabb ellenőrzések, rövidebb és közérthetőbb jelentések – ezt ígéri Duško Pejović, az Állami Számvevőszék (DRI) tavasszal kinevezett főrevizora. Pejović erről az Óbecsei Ifjúsági Szervezet (BUM) által szervezett és a svédországi Olof Palme Nemzetközi Központ által támogatott Több felelősséget a helyi hatalomban! elnevezésű projektum keretében megtartott szemináriumon beszélt nemrégiben.

Az Állami Számvevőszék új vezetője több változást is bevezetett az intézmény munkájában: a közpénzeket felhasználó minisztériumok, állami ügynökségek és önkormányzatok teljes körű ügyviteli ellenőrzése helyett ezentúl elsősorban a kockázatosnak ítélt, összetett és pénzügyileg kiemelkedően fontos részeket veszik majd górcső alá a revizorok. Az önkormányzatok esetében ilyen területnek számítanak például a fizetéselszámolás és -kifizetés, a közbeszerzések és a kötelezettségvállalások. A korábbinál nagyobb figyelmet szentelnek ezentúl a kiadások indokoltságának is, ennek keretében vizsgálják majd a közszolgáltatások (pl. víz, fűtés, óvoda) díjszabását, de a közszolgáltatások hatékonyságát, a közbiztonságot, a környezet-, egészség- és szociális védelem, valamint a kommunális szolgáltatások szintjét, az oktatás és a sport működését is. Ezekkel a témákkal ma már a korábbinál hatszor nagyobb kapacitással tudnak foglalkozni, sőt jövőre további munkatársakat is felvesznek az Állami Számvevőszékbe.

Duško Pejović ígérete szerint az új revizori jelentéseknek a polgárok is hasznát látják majd. Az elkészült dokumentumot, amelyek a korábbiaknál rövidebbek, tartalmasabbak és közérthetőbbek lesznek, az Állami Számvevőszék honlapján bárki elolvashatja majd.