2021. október 27., szerda

Rehabilitálás és lefokozás

VOICE: a katonai bíróság a fegyelmi eljárásban alkalmazza a rangfosztást, a háborús bűnösöknél viszont nem

Amíg a háborús bűnös tiszteket eddig még egy esetben sem fokozták le, addig a lefokozást alkalmazzák azoknál a tiszteknél, akik szembe mennek az aktuális politikával. Erre a VOICE Vajdasági Tényfeltáró és Elemző Központ mutat rá. A központ Novica Antić, a szerbiai katonai szakszervezet elnöke lefokozásának az okait vizsgálta meg. Mint kiderült, a védelmi minisztérium fegyelmi bírósága eljárást indított ellene, mert – az indoklás szerint – törvénybe ütköző szakszervezeti tevékenységeket folytatott, illetve mert megsértette a katonaság pártatlanságra és politikai elfogulatlanságra vonatkozó elvét.

A VOICE rámutat, hogy Antićot nemcsak a rangjától fosztották meg, hanem a munkaköréből is eltávolították, vagyis elbocsájtották a katonaság kötelékéből. Az elemző központ szerint ezzel, illetve azzal, hogy az állami szervek a háborús bűnök miatt elítélt magas beosztású tisztek rehabilitálásán fáradoznak, azt bizonyítja, nem tűrik meg az eltérő gondolkodásúakat, és kíméletlenül leszámolnak velük.

A védelmi minisztérium nem adott választ a VOICE azon kérdésére, hogy az utóbbi öt évben hány aktív katonát fosztottak meg a rangjától fegyelmi eljárás után, és arra sem, hogy a háborús bűnök miatt elítélt tiszteket lefokozták-e. A válasz elmaradását Milena Vasić a YUKOM (emberi jogokkal foglalkozó jogászok egyesülete) képviseletében úgy kommentálta, hogy bár a törvényes előírások szerint a hágai elítéltek rangfosztása jogos lenne, ez elmarad, mert egyszerűen szemet hunynak az előírások felett.

Sreto Malinović tábornok a VOICE-nek elmondta, hogy a hágai elítélt tiszteket először nyugdíjazták, így a lefokozás őket nem érinti. A rangfosztást csak az teheti meg, aki kitüntette őket, az pedig az államfő. Hozzátette ugyanakkor, ő személyes támadásnak és megtorlásnak tekinti a rangfosztással való büntetést a katonai szakszervezet elnöke ellen, aki a katonák életszínvonaláért küzdött, illetve a katonaságban jelenlevő problémák megoldásáért. Szavai szerint Antić „vétke” abban rejlik, hogy szóvá tette a katonaságban jelenlevő korrupciót és bűnözést.

A VOICE által megszólított katonai elemzők és szociológusok is arra mutattak rá, hogy a szakszervezeti elnök rangfosztása és elbocsájtása hátterében politikai érdekek állnak. Hangsúlyozták, úgy tűnik, a vezető tisztek védelme az elsődleges, nem pedig a katonaság érdeke.

Mint arra a Beta hírügynökség rámutat, a katonai fegyelmi bíróság döntésére reagált a szerbiai katonai szakszervezet is, követelték a védelmi miniszter, Aleksandar Vulin leváltását, mert a szakszervezet szerint a minisztérium törvényellenesen lépett fel Antić ügyében. Az N1 televízinak a szakszervezet képviseletében elmondták, hogy az Európa Bizottsághoz jelentést küldenek arról, hogy a szerb kormány képviselői milyen tortúrának vetik alá a katonaság képviselőit, hogyan vétenek a nemzetközi és az alapvető emberi jogok ellen, illetve a polgári, munkaügyi és szabadságjogok ellen.