2024. április 20., szombat

Márton-napi mulatság Csókán

A csókai Reneszánsz Mezőgazdasági Termelők Egyesülete hatodik alkalommal szervezte meg Márton-napi rendezvényét, melyre pénteken a Móra Ferenc Magyar Művelődési Egyesület székházában került sor. A fő fogás – hagyományokhoz híven – természetesen a libasült volt. S miközben a vendégek falatoztak, addig a Fokos, illetve a Juhász Zenekar közös alkalmi formációjától szólt a nóta.

Az esemény házigazdája, Erdélyi Imre, a csókai alsósok liba témájú rajzaival (Balázs Andrea felvétele)

Az esemény házigazdája, Erdélyi Imre, a csókai alsósok liba témájú rajzaival (Balázs Andrea felvétele)

Erdélyi Imre, a Reneszánsz Egyesület elnöke örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az idei rendezvény igen nagyszabásúra sikeredett. A vendégek között jelen volt Molnár Viktor, a Tartományi Mezőgazdaság-fejlesztési Alap igazgatóhelyettese, valamint Ótott Róbert tartományi mezőgazdasági titkárhelyettes is, akikhez az érdeklődők aktuális mezőgazdasági kérdéseket intézhettek, de azt is megtudhatták tőlük, hogy jövőre milyen mezőgazdasági támogatásokra számíthatnak majd.
Az esemény további részében lapunk munkatársa, Gergely József beszámolt a hagyományos Márton-napi szokásokról. A tradíciókról szóló összefoglalót Szemerédi Fanni állította össze.

Az eseményt a tartományi mezőgazdasági titkárság, a Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége, Csóka község önkormányzata, az oromhegyesi Agrotech, a padéi Szarvák pék és a csókai Lendvai vendéglő támogatta.