2024. április 20., szombat
DOROSZLÓ

Harmadik búcsúi koncert

Közösségélmény zenében, dalban, képben, szóban

A doroszlói egyházközség Szent Imre-búcsúi Napok rendezvénysorozata keretében harmadik alkalommal, tegnap került sor a Búcsúi koncertre, Klemm Valéria kántor, a helyi Petőfi Sándor Általános Iskola igazgatónője szervezésében.

Az ünnepi koncert közönsége (Fotó: Szitás Emma)

Az ünnepi koncert közönsége (Fotó: Szitás Emma)

A Szent Imre herceg templomban tartott, helyi zenészeket és alkotókat bemutató eseményt idén Turkály Emma tervezőgrafikus hallgató kiállítása kísérte.

A koncertet, a műsort ft. Verebélyi Árpád főesperes, doroszlói plébános nyitotta meg. Hangsúlyozta, minden évben nagy öröm és áldás látni a sok tehetséges fiatalt és örök fiatalt, akik kamatoztatják adottságaikat. Közösségi élménynek és ünnepnek nevezte a búcsúi koncert alkalmát, és köszönetet mondott a részvevőknek, valamint a főszervezőnek, Klemm Valériának.

A fellépők, a helyi Emericus kórus tagjai, Turkály Kristóf (szólóének), Varga Hanna (népdal), Szabó Ella (fuvola), továbbá Szitás Tamás (szaxofon), Mészáros Ernő (zongora), Dosztán László (ének, szintetizátor, gitár), megzenésített versek), Király Szilárd (ének, szintetizátor), Klemm Valéria (orgona, kórusvezetés), L. Móger Tímea (versek, műsorvezetés) által helyi ihletésű szövegeket, klasszikus kórusműveket, szólóéneket, zongorajátékot, fuvolazenét, doroszlói népdalokat, könnyűzenei, jazz- és rockzenét bemutató műsor csaknem két órás zenei, művészi élményt nyújtott a népes közönség számára.

Klemm Valéria főszervező elmondta, zenét, jó szót és szép látványt adni öröm, boldoggá teszi azt, aki adja, de azt is, aki kapja. A tehetségüket kibontakoztató, kamatoztató emberek nagyobb eséllyel élnek kiteljesedett, boldog életet. Mindez által embertársaik, környezetük számára is áldássá válnak. A főszervező köszönetet mondott ft. Verebélyi Árpádnak, hogy a művészi, az alkotói kezdeményezések előtt is mindig nyitva áll a doroszlói templom ajtaja. A részvevők mindezért hálából szerény ajándékkal kedveskedtek Verebélyi atyának.